A klub-vb-től a fair play botrányon át Messi BL-csúcsának beállításáig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.22. 15:18
null
Luiz Adriano a BATE Boriszov otthonában beállította Lionel Messi BL-csúcsát (Fotó: Action Images)
Amint arról korábban beszámoltunk, Luiz Adriano kedden alaposan megszórta a BATE Boriszovot, öt BL-góljával pedig társrekorder lett. De ki is az a Luiz Adriano?

RONALDO ÉS ROMÁRIO ÚTJÁT JÁRTA VOLNA, KITÖRÉS A KLUB-VB-N

1987. április 12-én látta meg a napvilágot Porto Allegrében egy vegyi üzemben biztonsági őr apa és egy főállású háziasszony anya gyermekeként – szülei később elváltak. Két fivére van, a szintén labdarúgó Murillo, valamint Fabiano, továbbá két lánytestvére, Patricia és Caroline. Gyerekkorában két honfitársa, Romário és Ronaldo volt a példaképe.

Az Internacionalban kezdte pályafutását, 2006-ban került fel a felnőtt csapatba, amellyel az év végén robbant be a nemzetközi köztudatba, miután a Libertadores-kupa-győztes brazil csapat a klubvilágbajnokságon is a csúcsra ért – a Barcelonát két vállra fektetve.

Az akkor 19 éves támadó az al-Ahli elleni elődöntőben a 72. percben győztes találatot szerzett (2–1), a Barcelona ellen pedig csereként beállva segítette gólhoz a csapatát (1–0).




AZ EURÓPAI SZERZŐDÉS ÉS AZ EL-GYŐZELEM

Ezen a tornán gyakorlatilag „el is adta magát” Európába, 2007 márciusában az ukrán Sahtar Doneck 3 millió euró körüli összegért csapott le a 183 centiméter magas csatárra. Luiz Adrianóval a csapata a 2007–2008-as szezon óta csupán a 2008–2009-es kiírásban nem lett bajnok, négyszer hódította el az Ukrán Kupát, és ötszörös Szuperkupa-győztesnek mondhatja magát.

Az európai porondon a Sahtart története legnagyobb sikeréhez segítette, miután az Európa-liga 2008–2009-es kiírásában a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben és a fináléban is betalált, ez utóbbit végül hosszabbításban nyerte meg a donecki csapat a német Werder Bremennel szemben.



EDDIG MÉG NÉGYIG SEM JUTOTT

A nemzetközi porondon a Norsdjaelland elleni tripla jelentette számára a rekordot, még 2012. november 20-án, Koppenhágában csapott le háromszor az 5–2-es ukrán sikerrel végződő összecsapáson (erről lentebb bővebben is olvashat). Az európai kupákban a mostani termelésével megközelítette a fél gól/meccses átlagot, 61 fellépésen 29 találatnál jár.

Tripláig az Ukrán Kupában is eljutott már egyszer, a Krivbasz ellen 2010 szeptemberében, ráadásul ehhez elég volt neki fél óra, Alex Texeira helyére ugyanis csupán a 61. percben érkezett a pályára, de ez sem gátolta meg a gólesőben.

Bármilyen meglepő, az ukrán élvonalban 150 fellépésen eddig egyszer sem sikerült kettőnél több gólt szereznie, igaz, duplázni 14 alkalommal is tudott, legutóbb épp a múlt héten, a Voliny ellen 6–2-re megnyert meccsen.

A FAIR PLAY ÜGY

A Nordsjaelland elleni mérkőzés azonban nemcsak az első BL-triplát jelentette számára, hanem egy csúnya ügyet is. Az első, egyenlítést jelentő (1–1) találata előtt ugyanis az egyik hazai játékos megsérült, és Luiz Adriano csapattársa, Willian hiába próbálta visszaadni a dán csapatnak a labdát, a támadó megszerezte azt, kikerülte Jesper Hansent és az üres kapuba lőtt, óriási felháborodást kiváltva ezzel. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kivizsgálta az ügyet, és egymeccses eltiltásban részesítette a sportszerűtlen támadót. A döntés mellett az ukrán klub is kiállt, amely közleményében tudatta, mélységesen csalódott Adriano tette miatt.



A FELEMELKEDÉS ÉS A VÁLOGATOTTSÁG

2014. október 21-én aztán ismét pozitív hőssé avanzsált a támadó, a BATE Boriszov otthonában öt gólt szerezve beállította Lionel Messi BL-rekordját. Az első félidő hajrájában hét perc alatt háromszor volt eredményes a brazil születésű játékos, akinél kevesebb idő alatt senki nem triplázott úgy, hogy közben senki más nem talált a kapuba. Luiz Adriano az első félidőben négy gólig jutott, ez pedig elsőként neki sikerült a Bajnokok Ligájában. Negyedik találatával megelőzte Andrij Vorobejt az együttes örök góllövőlistájának élén.

Ami a válogatottat illeti, a brazil nemzeti csapatnál nem számoltak eddig vele, elmondása szerint szívesen szerepelne az ukrán együttesben, ha erre felkérnék. Ennek érdekében először meg kell szereznie mondjuk az útlevelet.

„Az ukrán válogatott elképesztő mértékben fejlődött az utóbbi időszakban, nagyszerű játékosokat hívtak be. Nagyszerű lenne egy ilyen csapatban játszani. Ha ez lehetséges, és meghívnak, minden gond nélkül mennék!” – nyilatkozta korábban Luiz Adriano.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik