A brazilok skótok voltak a gólokkal, de nyertek

2011.03.27. 17:09
null
Neymar (középen) duplájával nyertek a brazilok (Fotó: Action Images)
Címkék
A brazil labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen Skócia ellen lépett pályára a londoni Emirates Stadionban. A találkozó nagy részében felborult a pálya, a dél-amerikaiak óriási fölényben játszottak, mégis csak kétszer tudtak betalálni. A Santos ifjú üdvöskéje, Neymar az első félidő 42. percében szerezte meg az első gólt, majd a hajrához érkezve büntetőből állította be a végeredményt.

A brazilok a legutóbbi két meccsükön, Argentínától és Franciaországtól is kikaptak, így érkeztek a skótok elleni meccsre. Mano Menezes, a brazilok kapitánya nem számolt a keret összeállításakor Kakával és Ronaldinhóval, míg Nilmar és Pato sérülés miatt maradt ki.

Így a Santos fiatal tehetsége mellett a debütáló Leandro Damiao kapott lehetőséget a támadósorban. A találkozó előtt a visszavonulását korábban bejelentő Ronaldo is tiszteletét tette a pályán, és köszöntötte a csapatokat.

A brazilok rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, az ellenfél a félpályát is csak ritkán tudta átlépni, az egyedül elől tartózkodó Kenny Miller nemigen találkozott a labdával. A 20. percben Elano szöglete után Damiao találta el fejjel a lécet, majd Lucas tört be a tizenhatoson belülre, és középre adása Whittakerről majdnem a saját kapujába pattant – érett a brazil gól.

A 42. percben Neymar kapott labdát a tizenhatos bal oldalánál, és amikor már úgy tűnt, túlfut a játékszeren, egy pontos csavarással a bal alsóba lőtt (1–0).

A szünet után egyből duplázhattak volna a brazilok, de egy labdaszerzés után Ramires túlzottan is önzetlen akart lenni, így elsőre odalett a helyzet, majd pedig McGregor védett bravúrral.

A dél-amerikaiak láthatóan visszavettek a tempóból, de a skótok így is alárendelt szerepet játszottak. A 76. percben Adam buktatta Neymart, a megítélt büntetőt pedig a sértett lőtte magabiztosan a jobb alsóba (2–0).

A brazilok egy sor helyzetet elpuskáztak, így a végeredmény a skótok számára hízelgő, akik a 89. percben lőttek először kapura…

BRAZÍLIA–SKÓCIA 2–0

1–0, Neymar

2–0, Neymar

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Brazília–Skócia 2–0 (1–0)
London, Emirates Stadion, V: Webb (angol).
Brazília: Júlio César – Dani Alves, Lúcio, Thiago Silva, André Santos – Ramires, Elano (Elías, 83.), Lucas Leiva (Sandro, 86.), Jádson (Lucas, 72.) – Neymar (R. Augusto, 90.), Leandro Damiao (Jonas, 79.). Szövetségi kapitány:Mano Menezes.
Skócia: McGregor – Hutton, Caldwell, Berra (Wilson, 73.), Crainey – Brown, McArthur (Bannan, 57.), Adam (Snodgrass, 78.), Morrison, Whittaker (Commons, 64.) – K. Miller (Mackail-Smith, 87.). Szövetségi kapitány: Craig Levein.
G.: Neymar (42., 77. – utóbbit 11-esből)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája