A Barca a Real ellen, Messi egy újabb csúccsal szemben

Vágólapra másolva!
2013.01.30. 12:36
null
Lionel Messi és Álvaro Arbeloa az októberi Clásicón (Fotó: Action Images)
Tavaly hatot játszottak belőle, tavalyelőtt hetet, mégis megunhatatlan, mi az? Lehetne éppen egy NBA- vagy egy NHL-párbaj is, de nem: ez a spanyol labdarúgás ötcsillagos luxusterméke, az el Clásico. Ebben az esztendőben ma rendezik meg az elsőt, a Király-kupa elődöntőjének keretében a Real Madrid 21 órakor fogadja a Barcelonát. S miközben Lionel Messi újabb rekordot dönthet, Angliában is érdekesnek ígérkező meccseket rendeznek az este: lesz köztük egy Arsenal–Liverpool is.

 

A POOL FELEDTETNÉ A SOKKOT

Hat mérkőzés maradt szerdára az angol bajnokság 24. fordulójából, ezek közül a legnagyobb érdeklődésre az Arsenal–Liverpool tart számot. Igaz, a bajnoki cím elúszott számukra (előbbi hatodik, utóbbi hetedik), de a BL-indulást jelentő negyedik pozícióra még mindkettőnek van esélye.

A Liverpool feledtetné a hétvégi sokkot, amikor a harmadosztályban is csak bukdácsoló Oldham elbúcsúztatta az FA-kupától. Az Arsenal támadója, Theo Walcott is kiemelte a mérkőzés fontosságát, úgy véli, ha meg tudják ismételni a West Ham elleni játékot, a Pool sem állíthatja meg őket. A londoniaknál visszatérhet Thomas Vermaelen és Mikel Arteta, míg a Liverpoolnál Pepe Reina távollétében újra Brad Jones kap bizalmat a kapuban.

A listavezető Manchester United a Southamptont fogadja, és vélhetően újra Robin van Persie-vel a kezdőben. A holland támadó a Fulham elleni FA-kupa-meccsen pihenőt kapott, de nélküle is meglett a 4–1-es győzelem.

Sir Alex Ferguson a mérkőzés előtt arról beszélt, nem érti, hogy az ellenfélnél miért történt az edzőváltás. Mint ismert, Nigel Adkinst akkor küldték el, amikor feljövőben volt a csapat, és az Everton elleni meccsen már Mauricio Pochettino ült a kispadon, és vele is 0–0-t értek el a „szentek”.

A harmadik helyen álló Chelsea négy pontra megközelítheti a Manchester Cityt, feltéve hogy nyerni tud Readingben. Rafa Benítez tartalékos csapatot tud csak pályára küldeni, hiszen Victor Moses és John Obi Mikel még az Afrika-kupán van, Eden Hazard eltiltását tölti, Petr Cech és David Luiz pedig sérülés miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést.

Gera Zoltán csapatára, a West Bromra nem vár könnyű feladat az Everton otthonában, a Tottenham ahhoz a Norwichhoz látogat, amelynek kispadján az egykori Spurs-kedvenc, Chris Hughton ül, míg a Fulham londoni rangadót vív a West Hammel.

A Real tehát örök riválisát fogadja, amelyik eleddig utolsóként volt képes győzni vendégként a madridi Santiago Bernabéu Stadionban. Rossz ómen a hazai veretlenségét 31 tétmérkőzés óta őrző Real Madrid számára, hogy az a bizonyos 2–1-es Barca-győzelem egy évvel ezelőtt éppen a Király-kupában született, egy párharc első felvonásában – igaz, egy lépcsőfokkal hátrébb, a negyeddöntőben. Aztán persze a Barcelona, ahogyan kell, meg is nyerte a sorozatot, kárpótolva magát a bajnoki arany elszalasztásáért.

Az idén fordított a felállás: a tavaly aranyérmet szerző Real Madridnak nem sok esélye maradt bajnoki címe megvédésére – José Mourinho vezetőedző többször elmantrázta már, hogy „túl nagy a hátrány, túl nagy a hátrány” –, így ha a hazai porondon trófeára vágyik (arra vágyik), arra a kupa kínálja az igazi esélyt.

Persze arról, hogy ez az esély nagy-e, lehet vitatkozni. A következő akadály, a Barca elleni első elődöntő ugyanis finoman fogalmazva nem jókor tolul a madridiak útjába: a kapus Iker Casillas és a védő Pepe sérült, Sergio Ramos, Fabio Coentrao és Angel Di María az eltiltását tölti. A névsorból jól látszik, hogy José Mourinho vezetőedzőnek elsősorban a védőjáték megszervezésével lehetnek gondjai, márpedig ez igen aggasztó egy olyan rivális ellen, amelyikben a négyszeres aranylabdás Lionel Messi csak egyike a kiélesített fegyvereknek.

Statisztika ritkán ijeszt meg futballistát és szurkolót, de azért érdemes feljegyezni kettőt, amely megint csak nem a Real mellett szól: a két csapat legutóbbi nyolc madridi összecsapásából a blancók csupán egyet nyertek meg, és a Barcelona ezúttal is „vendégformában” van, hiszen a legutóbbi tizenhat idegenbeli mérkőzéséből tizennégy (!) teljes sikerrel ért véget.

„Semmi sincs még megnyerve, az adott körülmények között a szokásosnál is veszélyesebbek lesznek” – véli ugyanakkor Jordi Roura, a beteg vezetőedzőt, Tito Vilanovát helyettesítő barcelonai tréner. A „sebzett vad” effektus fokozott óvatosságra inti a látogatókat, különben is – tette hozzá Roura – „ezek a meccsek mindig nagyon kiélezettek, apróságokon múlik a győzelem”.

S az efféle nyerő apróságokkal a világon kevés labdarúgó van jobban ellátva Cristiano Ronaldónál, aki a hétvégén összeszedett bokasérülése ellenére állítólag ott lesz a madridiak kezdő tizenegyében. Ronaldo jó formában van, a hétvégén mesterhármast ért el a bajnokságban, a Barca ellen meg különösen nagy kedvvel futballozik – a megelőző hat Clásicón hétszer talált a kapuba.

„Számunkra ő a világ legjobbja, jó, hogy a Real Madrid futballistája – dicsérte a portugált francia klubtársa, Karim Benzema, aki a meccs előtti sajtótájékoztatóján igyekezett tompítani a José Mourinho vezetőedző és a meghatározó játékosok közötti súlyos nézeteltérésekről szóló pletykákat: – Teljes egységben dolgozunk, semmi bajunk az edzővel, nem is értem, miért téma ez. Ami pedig a távol maradókat illeti, természetesen jobb lenne, ha mindenki játszhatna, de így is győzni megyünk ki a pályára. Nem nevezném favoritnak a Barcelonát, mert bár kétségkívül nagyszerű csapat, amelyet nagyon nehéz legyőzni, de ha valakinek, nekünk van esélyünk arra, hogy ezt megtegyük.”

A Barcelonának – a vezetőedző Vilanován kívül – nincs jelentős hiányzója, vagyis visszatér az eltiltását letöltő Gerard Piqué, a hétvégén pihentetett Jordi Alba és Andrés Iniesta, a csak csereként szerepeltetett Cesc Fabregas, és természetesen csatába indul Lionel Messi is, aki a változatosság kedvéért megint megdönthet egy rekordot. Ha az argentin zseni csak egyszer is betalál a madridi kapuba, utoléri a Real legendáját, Alfredo Di Stéfanót, aki 18 góllal tartja a Clásico-gólcsúcsot.

Történjék bármi este a Bernabéuban, egyvalami biztos: február 27-én Barcelonában lesz egy visszavágó – hogy aztán ugyanazon a héten a bajnokságban is összecsapjon a két gigász...

SPANYOLORSZÁG, ANGLIA
SPANYOLORSZÁG, KIRÁLY-KUPA, ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Real Madrid–Barcelona szerda, 21 (tv: Digi Sport1, élő)
Atlético Madrid–Sevilla csütörtök, 22
A visszavágókat február 27-én rendezik meg.
ANGLIA, PREMIER LEAGUE, 24. FORDULÓ
Arsenal–Liverpool 20.45 (tv: Digi Sport2, élő)
Norwich–Tottenham 20.45
Everton–West Bromwich 20.45
Manchester United–Southampton 21.00
Reading–Chelsea 21.00
Fulham–West Ham United 21.00
AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester United 23 18 2 3 57–30 +27 56
2. Manchester City 24 15 7 2 45–19 +26 52
3. Chelsea 23 13 6 4 47–22 +25 45
4. Tottenham 23 12 5 6 40–28 +12 41
5. Everton 23 9 11 3 35–26 +9 38
6. Arsenal 23 10 7 6 46–27 +19 37
7. Liverpool 23 9 7 7 40–28 +12 34
8. Swansea 24 8 10 6 34–27 +7 34
9. West Bromwich Albion 23 10 4 9 33–32 +1 34
10. Stoke City 24 6 12 6 24–29 –5 30
11. Sunderland 24 7 8 9 27–31 –4 29
12. West Ham 23 7 6 10 26–33 –7 27
13. Norwich City 23 6 8 9 24–39 –15 26
14. Fulham 23 6 7 10 33–40 –7 25
15. Newcastle 24 6 6 12 30–42 –12 24
16. Southampton 23 5 8 10 30–40 –10 23
17. Wigan 24 5 5 14 27–45 –18 20
18. Aston Villa 24 4 8 12 20–46 –26 20
19. Reading 23 4 7 12 28–43 –15 19
20. Queens Park Rangers 24 2 10 12 18–37 –19 16
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik