11-es párbaj

2010.03.26. 10:00
Címkék
11-es párbajunkban két független szakértő latolgatja a hétvége három nagy meccsének esélyeit. Bízunk benne, hogy a lenti információk minden kedves olvasó számára hasznosnak bizonyulnak, és körültekintő döntéseket tudnak hozni a fogadásaiknál. Jó szórakozást kívánunk! (x)
AZ NSO ELEMZÉSE

Carlo Ancelotti menedzser becslése szerint a Chelsea legfeljebb három pontot veszíthet a hátralévő hét fordulóban, ha bajnok akar lenni, és az Aston Villa bizonyosan nem az a csapat, amely ellen akár egyet is bekalkulált. Pedig a legutóbbi hat bajnokijuk mérlege abszolút kiegyenlített – 2-2 győzelem itt és ott, valamint 2 döntetlen –, sőt minden idők összes tétmeccsének egyenlege inkább a Villának kedvez (51-32-55).

A Chelsea hazai teljesítménye már-már legendásan jó: a „kékek" 2008 novembere óta mindössze kétszer kaptak ki odahaza – igaz ugyanakkor, hogy az a két zakó (Manchester City, Internazionale) az elmúlt egy hónapban csúfította el az összképet. Az Aston Villa 2002 májusában nyert legutóbb a Stamford Bridge-en, az azóta lejátszott nyolc ottani bajnokiból ötöt szerzett gól nélkül fejezett be.

S ha a 2-es számot emlegettük a londoniak hazai mérlegénél, tegyük meg ugyanezt a Villánál is. Martin O'Neill csapata – amely még nem mondott le a BL-t érő helyezésről – csupán kettőt veszített el a vendégként lejátszott legutóbbi 15 meccséből.

Ebben a szezonban a Villa négyszer járt Londonban, győzelem (Fulham), döntetlen (Tottenham) és vereség (Arsenal, West Ham) egyaránt került a puttonyába.

A szombat délutáni mérkőzésnek kölcsönöz némi pikantériát, hogy a két csapat április 10-én Birminghamben az FA-kupa döntőjébe jutásért is megmérkőzik egymással.

CHELSEA (2.) –ASTON VILLA (7.)
Premier League, 32. forduló
London; szombat, 16

A SPORTINGBET.HU ELEMZÉSE

Miután csapata szerdán 5–0-ra verte meg a biztos kieső Portsmoutht, Carlo Ancelotti, a Chelsea menedzsere úgy fogalmazott, hogy reméli, hogy túlléptek a „rossz pillanaton", és ha szombaton is nyernek, akkor túl lesznek a „rossz perióduson" is.  

Valóban, a bajnoki cím szempontjából létfontosságú volt, hogy minél előbb túltegyék magukat a múlt heti Bajnokok Ligája-búcsún, aminek hatása a hétvégén még érezhető volt, amikor csak 1–1-et játszottak Blackburnben. Mostani győzelmükkel a londoniak konszolidálták egypontos hátrányukat a Manchester United mögött a tabella elején, és már csak azért is fontos lenne legalább tartani ezt a távot a hétvégén, mert jövő héten az MU ellen játszanak az Old Traffordon. 

Komoly akadály lehet azonban a Villa, amely 2010-ben még nem kapott ki a bajnokságban, pedig már játszott az Arsenallal és a Uniteddel is. Ugyanakkor azt sem lehet elmondani róluk, hogy kiváló formában lennének, elvégre éppen két nagy lehetőséget szalasztottak el, miután hazai pályán csak ikszelni tudtak a Wolves, majd a Sunderland ellen. Ráadásul mindkét alkalommal ők voltak hátrányban. Még szerencséjük, hogy John Carew ilyen remek formában van – először két, majd egy góllal egyenlített, és már hat találatnál jár a legutóbbi öt fellépésén. A pontvesztésekkel a BL-indulást érő, negyedik helyért is versenyben lévő birminghamiek már Európa-liga-indulást érő helyen sincsenek. Persze, még mindig beérhető a negyedik Tottenham, de nyolc fordulóval a vége előtt már égető lenne Martin O'Neill csapatának, hogy elkezdjék gyűjtögetni a pontokat. És a Chelsea ellen már csak azért is lehet keresnivalójuk, mert ősszel 2–1-re megverték a londoniakat.  

Ezzel együtt a találkozó egyértelmű esélyese a bajnokságban immár 24 gólos Didier Drogba csapata. A szerdán is két gólt szerző elefántcsontparti csatár neve mellett 3.75-ös szorzó áll, mint első gólszerző. Ugyanezen a listán csak hatodik helyen áll Florent Malouda – hétszeres szorzóval -, ám érdemes rá is gondolni, mert az utóbbi időben kiváló formába lendült, amit szerdán ő is két góllal támasztott alá. Tavaly a Chelsea 2–0-ra nyerte a párhuzamos PL-találkozót – ezúttal 29-szeres szorzóval fizet, ha Malouda nyitja meg a gólokat, és ez lesz a végeredmény. 

Elnézve a Villa döntetlenszériáját, és egyben elismerve a csapat erejét, érdemes lehet az ikszet firtató fogadási listákat is böngészni, már csak azért is, mert eleve 4.333-as szorzóval fizet a pontosztozkodás.  Maximális biztonságra törekvő játékosaink számára pedig ajánljuk az 1-X-nek megfelelő, 1.04-es szorzót a „Dupla esély" listáról. A „Dupla eredmény" listán pedig, amely azt firtatja, hogy 1-2-X formában mi lesz az eredmény a félidőben, majd a lefújáskor, a skála egyik végén 1.90-es szorzóval fizet, ha 45, majd 90 perc után is a Chelsea vezet (illetve nyer); a szorzó hatalmasat ugrik, egészen 81-szeresre, ha a félidei hazai vezetést a végére megfordítják a vendégek – zárásképp itt érdemes visszakanyarodni a John Carew nevéhez – négyszeres szorzóval fizet, ha gólt szerez. Jó szórakozást!

SZAVAZÁS

Ön szerint mi lesz a Chelsea–Aston Villa mérkőzés végeredménye?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

11-es párbaj: Roma–Inter

11-es párbaj: Real Madrid–Atlético Madrid

Legfrissebb hírek

Videó: negyven éve is 2–0-val kedzte Mexikó az egyenes kieséses szakaszt az Azték Stadionban – a hihetetlen Negrete-gól

Foci vb 2026
2 perce

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
5 perce

A történelmi győzelem, az unoka és a mexikói álom – Aguirre nem akar megállni

Foci vb 2026
22 perce

Örömmámor Mexikóban, a Függetlenségi Angyala is fénybe borult – videó

Foci vb 2026
29 perce

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
47 perce

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
51 perce

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

Mexikó révén először diadalmaskodott a CONCACAF-zóna dél-amerikai csapat ellen az egyenes kiesés szakaszban

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik