Kegyetlen volt a Barca

Vágólapra másolva!
2005.11.03. 00:35
Címkék
C-CSOPORTC-CSOPORT

BARCELONA (spanyol) - PANATHINAIKOSZ (görög) 5–0 (4–0)
Barcelona, 70 000 néző
V: Temmink (holland). G: Van Bommel (1.), Eto'o (14., 40., 65.), Messi (34.)
BARCELONA: Valdés – Oleguer, Puyol, Edmílson, Van Bronckhorst – Iniesta (Motta, 51.), Xavi (Ezquerro, 71.), Van Bommel (Gabri, 61.) – Messi, Eto'o, Ronaldinho
PANATHINAIKOSZ: Galinovic – Morris, Seric (Wooter, 79.), Vintra, Darlasz (Ciolisz, 61.) – F. Conceicao, E. González, Biscan (Kociosz, 46.), Leontiu, Nilsson – Papadopulosz

Noha Torghelle Sándor arról ábrándozott, hogy csapata, a Panathinaikosz meglepi a Barcelonát, a rideg valóság teljesen más diktált. A katalán óriás nagy formában játszik az utóbbi időben, és ezt a görögök sem úszták meg: már az első félidőben annyi gólt kaptak, mint az első három fordulóban összesen.
A mészárlásra Mark van Bommel adta meg a jelet, amikor a 36. másodperben kilépett Andrés Iniesta indításával, és a tizenhatos vonaláról hanyag eleganciával a kapuba emelte a labdát a kissé kint álló Mario Galinovic kapus felett. Négy perccel később Samuel Eto'o szórakozta el a második gólt, nem kellett sokat várni azonban a kameruni találatára, hiszen még negyedóra sem telt el, amikor Iniesta – immár a második gólpasszát jegyezve – balról beívelt labdáját Eto'o senkitől sem zavartatva fejelte a kapuba.

A 20. perc Ronaldinho is jelezte, hogy a pályán van, szabadrúgását Galinovic csak nagy nehézségek árán hárította, ráadásul a kipattanóra Lionel Messi csapott le, és egyből visszaívelt, de nem volt érkező.
A fiatal Messi nem csüggedt, kisvártatva megvillant. A kis argentin némi emelgetést követően az ötösön belülről rúgta a Barca harmadik gólját. A szünet előtt Eto'o tette teljessé a katalán szurkolók örömét egy tizenhatoson belülről megeresztett lapos lövéssel, amelyet követően a labda ismét a hálóban kötött ki – igaz, a lefújás előtt Giovanni van Bronckhorst és Van Bommel is helyzetbe került még.
A szünet után a Barca érezhetően visszavett az eszeveszett iramból – a Panathinaikosznak már egy-két elvetélt próbálkozásra is futotta erejéből –, ám Ronaldinhót, és legfőképpen Messit vitte előre a hév. Utóbbi lőtt jobbal, ballal, ahonnan csak tudott, viszont a labda rendre elakadt valakiben, vagy nem találta el a kaput. Nem adta fel, és végül gólpasszt adott Eto'ónak, aki tizenhatról óriási gólt akasztott a dermedt görögök kapujába – a kameruni a mérkőzés előtt még nem szerzett gólt az idei BL-ben, ezen a találkozón viszont már mesterhármast jegyzett.
Ronaldinho szabadrúgását a 71. percben Galinovic hatalmas bravúrral hárította, miként még egy-két helyzetben szintén az ő bravúrjára volt szükség, így a Pana végül nem kapott fél tucat gólt – sovány vigasz egy BL-meccsen.

WERDER BREMEN (német)–UDINESE (olasz) 4–3 (2–0)
Bréma, 38 000 néző
V: Baszkakov (orosz). G: Klose (15.), Baumann (24.), Micoud (51., 67.), ill. Di Natale (54., 57.), Schulz (60. – öngól). K: Pinzi (71.)
WERDER: Reinke – Owomoyela (Fahrenhorst, 68.), Andreasen, Naldo, Schulz – Frings, Baumann (Vranjes, 86.), Borowski – Micoud – Valdez (Hunt, 80.), Klose
UDINESE: De Sanctis – Bertotto, Sensini, Felipe – D. Zenoni (Mauri, 50.), Pinzi, Obodo, Muntari (Di Natale, 30.), Candela – Iaquinta, Di Michele (Motta, 73.)

Ahhoz képest, hogy a Weser-partiak egyik legveszélyesebb csatáruk, a meccs előtt vakbélgyulladás gyanújával kórházba szállított Ivan Klasnic nélkül álltak fel az Udinese ellen, remek első félidőt produkáltak. A 15. percben az épp a horvát támadót helyettesítő Nelson Valdez beadása nyomán Miroslav Klose bólintott a hosszú sarokba, kisvártatva pedig Frank Baumann "csőrözte" közelről a kapuba a labdát. Később hiába támadtak fel az olaszok (0–3-ról 3–3), Johan Micoud kihúzta a hazaiakat a pácból. ---- JUVENTUS (olasz) - BAYERN (német) 2–1 (0–0)
Torino, 16 076 néző
V: Michel (szlovák). G: Trezeguet (62., 86.), ill. Deisler (67.). K: Ibrahimovic (90.)
JUVENTUS: Abbiati – Thuram, R. Kovac (Camoranesi, 58.; Mutu, 76.), F. Cannavaro, Chiellini – Emerson, Vieira, Zambrotta – Del Piero (Nedved, 46.) – Ibrahimovic, Trezeguet
BAYERN MÜNCHEN: Kahn – Sagnol, Lúcio, Ismaël, Schweinsteiger – Deisler, Demichelis (Scholl, 87.), Zé Roberto – Ballack – Makaay (Guerrero, 88.), C. Pizarro

Torinóban ezúttal sem zaklatta fel a lakosságot a Bayern München látogatása, kevesebb mint húszezren mentek ki a Delle Alpiba. Roy Makaay a meccs elején túljutott a (tétmérkőzéseket tekintve) sorozatban ezredik gól nélküli percén, majd ennek örömére ígéretes helyzetben pontatlanul lőtt. A vezetést a Juventus szerezte meg: Pavel Nedved egyéni akcióját befejezve David Trezeguet lőtt Oliver Kahn kapujának jobb oldalába. Kisvártatva egyenlített a Bayern, Sebastian Deisler távoli szabadrúgása érintés nélkül csavarodott a hosszú sarokba. Trezeguet azonban másodszor is villant, így a Juve visszavágott a müncheni vereségért.


FC BRUGES (belga) - RAPID (osztrák) 3–2 (2–1)
Bruges
V: Jefet (izraeli). G: Portillo (9.), Balaban (25.), Verheyen (63.), ill. Kincl (2.), Hofmann (81.)
FC BRUGES: Butina – Vanaudenaerde, Spilár, Maertens, Blondel – Vermant, Clément, I. Leko (Roelandts, 86.) – Verheyen, Balaban (Englebert, 83.), Portillo (Victor, 90.)
RAPID: Hedl – Dober (Garics, 83.), Martin Hiden, Bejbl, Adamski – Hofmann, Korsós Gy., Hlinka, Dollinger (S. Martínez, 70.) – Lawaree (Akagündüz, 71.), Kincl

Belgiumban nagyon hamar vezetést szerzett a Rapid, a Matthias Dollinger beadását bebólintó Marek Kincl révén. Nem sokáig késett a válasz, Bosko Balaban szögletet kapásból kapura irányított, a kipattanót pedig Javier Portillo közelről bevágta. A félidő közepén már a hazaiaknál volt az előny, miután Balaban 25 méteres szabadrúgást a sorfalat alkotó bécsiek között a hálóba bombázott, majd Gert Verheyen még inkább megnyugtatta a hazai szurkolókat. A Rapid erejéből annyira tellett még, hogy izgalmassá tegye a hajrát. A Bruges ezzel már nem veszítheti el az UEFA-kupát érő harmadik helyet. ---- ARSENAL (angol) - SPARTA (cseh) 3–0 (1–0)
London, 31 000 néző
V: Sars (francia). G: Henry (23.), Van Persie (82., 86.)
ARSENAL: Almunia – Lauren, K. Touré, Campbell, Clichy – Pires (Fabregas, 73.), Gilberto Silva, Flamini, Reyes (Eboué, 83.) – Bergkamp, Henry (Van Persie, 66.)
SPARTA: Blazek – Pergl, Lukás, Petrous (Jeslínek, 80.), Kadlec – M. Petrás, Hásek – Pospech, Zelenka, Polácek (Slepicka, 59.) – Matusovic

Bizonyosan nem Thierry Henry lesz a Sparta-védők fő kedvence, mert miután két hete éppen a csehek ellen döntött házi gólcsúcsot, most, a londoni zivatarban pompásan tekert el egy labdát Jaromir Blázek mellett. Ezután néha a régi, kreatív Arsenal látszott ügyködni a pályán, de ezzel némileg kontrasztban a prágaiak sem tűntek el. A hajrában a gólszerző cseréje, Robin van Persie kétszer is betalált, és az "ágyúsok" fölényes győzelemmel biztosították be a legjobb 16 közé jutást.

THUN (svájci) - AJAX (holland) 2–4 (0–1)
Bern, 30 000 néző
V: Hrinák (szlovák). G: Lustrinelli (56.), Adriano Pimenta (74.), ill. Sneijder (27.), Anasztasziu (63.), N. de Jong (91.), Bukari (93.)
THUN: Jakupovic – Goncalves, Milicevic (Adriano Pimenta, 42.), Deumi, Orman (Gerber, 67.) – Hodzic – Leandro (Sen, 81.), Bernardi, Aegerter, Ferreira – Lustrinelli
AJAX: Stekelenburg – Heitinga, Grygera, Maduro, Emanuelson – N. De Jong, Galásek, Sneijder (Bukari, 89.) – Pienaar, Babel – Anasztasziu

A berni ütközet kifejezetten lendületesen kezdődött. A félidő derekán zajosabb lett a stadion: Armand Deumi hagyott ki óriási helyzetet, mire a túloldalon Wesley Sneijder betalált. Később Hedwiges Maduro még a kapufát is eltrafálta, így a Thun jó játéka ellenére örülhetett az egygólos hátránynak. A fordulás után az Ajax háromszor szerzett vezetést, és bár az első két találatra feleltek a svájciak, Nigel de Jong gólja után Nurdin Bukari állította be a 2–4-es végeredményt. ---- LILLE (francia) - MAN. UNITED (angol) 1–0 (1–0)
Saint-Denis, 35 000 néző
V: Merk (német). G: Acimovic (38.)
LILLE: Sylva – Chalmé, Tavlaridisz, Schmitz, Tafforeau – Debuchy, Makoun, Bodmer, Dernis (Gygax, 79.) – Moussilou (Odemwingie, 84.), Acimovic (Cabaye, 77.)
MAN. UNITED: Van der Sar – Brown, Ferdinand, Silvestre, O'Shea – Cristiano Ronaldo (Rossi, 89.), A. Smith, Fletcher, Richardson (Pak Dzsi Sung, 65.) – Rooney, Van Nistelrooy

Már csak egyetlen csapat, a belga Anderlecht nem szerzett gólt a Bajnokok Ligája idei kiírásában, az eddigi góltalanok közül ugyanis a Rapid és a Lille is betalált szerdán. A franciák nem kisebb gárdának, mint a csoportelső MU-nak lőttek gólt – méghozzá győztes gólt. A 38. percben Gregory Tafforeau adott középre balról, miután átverekedte magát John O'Shea-n, a milliméterpontos labdát Milenko Acimovic vágta a léc alá. A nagy kedvvel játszó Lille megérdemelt győzelmet aratott az elöl igen ötlettelenül futballozó MU felett.

BENFICA (portugál) - VILLARREAL (spanyol) 0–1 (0–0)
Lisszabon, 30 000 néző
V: De Bleeckere (belga). G: Senna (81.)
BENFICA: Rui Nereu – Anderson (Nuno Assis, 84.), Luisao, Léo, Nelson – Petit, Manuel Fernandes – Geovanni (Joao Perreira, 70.), Karagunisz (Mantorras, 71.), Simao Sabrosa – Nuno Gomes
VILLARREAL: Barbosa – Gonzalo, Arruabarrena, Quique Álvarez, Javi Venta – Josico, Riquelme, M. Senna (Pena, 92.), Sorín – Forlán (Figueroa, 52.), Jose Mari

Lisszabonban az első félidő egyértelműen a Villarrealé volt, a sárga-kékek már a 6. percben betalálhattak volna, ha Jose Mari beadására érkeztek volna a társak. A játékrész derekán Diego Forlán Luisaótól szerzett labdát, de hiába állt már csak Rui Nereuval szemben, mellé lőtt, nem sokkal később pedig a kapus mentett Riquelme bombáját követően. A fordulás után Luciano Figueroa fejelt ziccerben Nereu kezébe, a hajrában pedig Marcos Senna villant meg, és megszerezte a Villarreal első Bajnokok Ligája-győzelmét érő találatot, amellyel a csapata az élre állt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik