Visszafogott játékkal is győztünk Azerbajdzsán ellen

Vágólapra másolva!
2011.02.09. 17:50
null
Magyar győzelem, idény eleji formával (Fotó: affa.az)
A magyar labdarúgó-válogatott első idei fellépésén 2–0-ra nyert felkészülési mérkőzésén Azerbajdzsán ellen. A mieink az első félidő végén Rudolf Gergely góljával szerezték meg a vezetést, majd a 81. percben Hajnal Tamás remek lövéssel biztosította be a győzelmet.

Természetesen nem telt ház fogadta a csapatokat az Al-Sabab Stadionban, de azért azt sem lehet mondani, hogy kongott az ürességtől a takaros kis létesítmény. A szerény számú közönség az első lövést Dzsudzsák Balázstól láthatta, a 24 méteres próbálkozás után a labda mintegy három méterrel suhant el a bal oldali kapufa mellett.

Király Gábor az első negyedóra végén előbb remek kirúgással indította a megiramodó Dzsudzsákot – aki ezúttal a jobb felső sarok fölé bombázott –, nem sokkal később viszont majdnem elnézett egy azeri beadást, a labda a kapufáról pattant ki.

A bal oldalon lehetett volna keresnivalónk a mérkőzés e szakaszában, hiszen Dzsudzsákon kívül Rudolf Gergely és Laczkó Zsolt is az azeri védelem jobb oldala mögé tudott kerülni, de az első félórában a kapusukat nem tettük próbára.

A 33. percben Kamran Agayevnek már játékba kellett avatkoznia, mivel Rudolf sistergős lövést eresztett meg, de a kapus védeni tudott, majd a védők felszabadítottak.

Négy perccel később Gera játszotta meg nagyszerű labdával a védők között kilépő Rudolfot, aki az átvétel után a kimozduló Agayev mellett a bal alsó sarokba lőtt. 1–0

Azerbajdzsánnak volt még egy először veszélyesnek tűnő lövése, amely azonban fölé szállt, így a szünetben vezettünk.

AZ 1. FÉLIDŐ ÖSSZEFOGLALÓJA
 
(A Sport Tv felvétele)


A második félidőre négy új ember futott ki a mieinknél Fülöp Márton, Tököli Attila, Hajnal Tamás és Vadócz Krisztián személyében. Király, Rudolf, Priskin és Koman jutott a csere sorsára.

A folytatásban Berti Vogts csapata rövid időn belül kétszer is jó helyről végezhetett el szabadrúgást, Fülöpnek csak a másodiknál kellett védenie.

A nemzeti csapatba majdnem hét év után visszatérő Tököli gyorsan feliratkozhatott volna a gólszerzők közé, ám Dzsudzsák Balázs bal oldali beadására hiába érkezett jó ütemben a hosszú oldalon, a félmagasan szálló labdát nem tudta a kapuba juttatni.

A második játékrészben is inkább mi irányítottunk, ám hogy védőink figyelme egy pillanatra sem lankadhatott, az a 66. percben újfent bizonyossá vált: a kitörő Vagif Javadovot Juhász Roland csak sárga lap árán tudta megállítani.

Negyedórával a vége előtt Gera adott kis híján újabb pazar gólpasszt, de finom emelése lesen találta Tökölit, aki ráadásul mellé is lőtt.

LEGUTÓBB ÖT ÉVE KEZDTÜNK GYŐZELEMMEL
A magyar válogatott ezt megelőzően legutóbb 2006-ban kezdte győzelemmel az évet. Akkor Bozsik Péter csapata 2–0-ra nyert Új-Zéland ellen Huszti Szabolcs és Szabics Imre találatával. 

A 81. percben már nem volt mentségük az azerieknek, Hajnal Tamás a jobb oldalon vezette a labdát, befelé cselezett, majd ballal kilőtte a bal alsót. 2–0

Az eredmény ezt követően már nem változott. A magyar válogatott nem játszott csúcsformában, de így is sokkal több helyzetet dolgozott ki ellenfelénél, a meccs nagy részében uralta a játékot, és két szép góllal megnyerte első 2011-es mérkőzését.

A 2. FÉLIDŐ ÖSSZEFOGLALÓJA
   

 

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI
    1–0, Rudolf
 
2–0, Hajnal

(A Sport Tv felvétele)
EGERVÁRI: AZ EREDMÉNNYEL NEM LEHETEK ELÉGEDETLEN, DE ...

„Amikor elkezdtük verekedni a pályán, az egy az egy elleni játékban az azeriek erősebbnek bizonyultak nálunk – mondta a Sport1 Tv-ben Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitány. – Amikor egy-két érintéssel forgattuk a játékot, már fölénybe kerültünk. Az eredménnyel nem lehetek elégedetlen, de a mutatott játékkal igen. Kicsit izzadságszagú győzelmet arattunk. Ennek több oka van, a legfőbb, hogy több labdarúgó még nincs játékban. Amikor legközelebb találkozunk, már formában lesznek. A hozzáállással elégedett lehetek, csapaton belül voltak jobb, rosszabb egyéni teljesítmények, de elmarasztalni nem tudok senkit.”

„Éreztem az üres területet, Gera Zolitól jó labdát kaptam, sikerült az átvétel, amivel a kapust is becsaptam – elevenítette fel az első gól születésének körülményeit Rudolf Gergely. – Fáradtnak éreztem magam, ami az utazás miatt volt. Megnyugtató, hogy nyertünk, de a lényeg most az volt, hogy együtt lehetett a csapat. A pályán és azon kívül is megértjük egymást, ez jó jel, bízunk a hollandok elleni pontszerzésben.”

„Az első félidőben a bal szélünk tetszett különösen, Laczkó Zsolttal és Dzsudzsák Balázzsal – nyilatkozta a Katarban dolgozó Tornyi Barnabás, aki a helyszínen tekintette meg a mérkőzést –, a második félidőben a középpályás játékunk, amely különösen Hajnal Tamás beállításával lett kreatívabb. Bízom benne, hogy ez a lelkesedés, ami Egervári Sándor csapatát jellemzi, egy kis szerencsével párosulva pontot érhet a hollandok ellen, de ebben az is benne van, hogy magyar vagyok…”

 

„Ma a jobb csapat nyert, ellenfelünk gyorsabban játszott nálunk. A magyarok többsége a európai élbajnokságban játszik, ahol nincs téli szünet, és ez érződött is a találkozó összképén. Tudtuk ezt előre, erős ellenfélre készültünk, mégis hibáztunk kétszer hátul, ami gólt eredményezett. Remélem, hogy a ma mutatottnál előrébb tudunk majd lépni, miután nálunk is elkezdődik a bajnokság márciusban, és akkor már jobb játékra leszünk képesek” – nyilatkozta Berti Vogts, az azeriek német kapitánya a találkozót követő sajtótájékoztatón. 


A VÁLOGATOTT 2011-ES PROGRAMJA
2011. február 9. Magyarország–Azerbajdzsán felkészülési 2–0
2011. március 25. Magyarország–Hollandia Eb-selejtező o
2011. március 29. Hollandia–Magyarország Eb-selejtező i
2011. június 3. Magyarország–Luxemburg felkészülési o
2011. június 7. San Marino–Magyarország Eb-selejtező i
2011. szept. 2. Magyarország–Svédország Eb-selejtező o
2011. szept. 6. Moldova–Magyarország Eb-selejtező i
2011. október 11. Magyarország–Finnország Eb-selejtező o
o: hazai pályán, i: idegenben, s: semleges pályán
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik