Videó: kihúzott méregfog - fizikai és mentális hiány az U21-eseknél

2013.11.19. 03:45
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2–1-es vezetésről 4–2-re kikapott Ausztriában Európa-bajnoki selejtezőn. Róth Antal szövetségi edző, Radó András, Holman Dávid és Kovács István értékelte a mérkőzést az NSO Tv kamerája előtt.

„Az első félidőben megleptük az osztrákokat, mert nemcsak eredményesen, de jól is futballoztunk. A második játékrészben ellenfelünk minden tekintetben jobb volt, koncentrációban, erőnlétben és fegyelemben egyaránt” – értékelt röviden Róth Antal, a magyar válogatott szövetségi edzője a vereséget követően.Róth Antal, a magyar válogatott szövetségi edzője a vereséget követően.

„A második félidőben felőröltek minket az osztrákok, de ettől függetlenül úgy gondolom, taktikusan és jól játszottunk – nyilatkozta az U21-es válogatott 4–2-es ausztriai veresége után a mieink első gólját szerző Radó András. – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, igaz, hogy hátrányba kerültünk, de hál' Istennek gyorsan megfordítottuk. Mivel szünet után sokat kellett tolódnunk védekezésben, ebben egy kicsit elfáradtunk."

„Ennek ellenére nekünk is adódtak helyzeteink a második félidőben, ha azok bemennek, akkor megint egy másik meccsről beszélünk. Aztán megkaptuk az egyenlítő gólt, utána meg a többit, de ettől függetlenül nagyon jó mérkőzést játszottunk" – tette hozzá a szombathelyi támadó.

Tekintse meg az NSO Tv felvételét – hallgassa meg Holman Dávid és Kovács István értékelését is.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: hét gól született a harmadik játéknapon – videós összefoglalók

Foci vb 2026
1 órája

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
Tegnap, 0:39

Kötény a kapusnak és egy tökéletes fejes – íme, a mexikói gólok videón!

Foci vb 2026
2026.06.11. 22:50

Désiré Doué: Ez őrület, őrület!

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:39

Havertz nagy gólját Dembélé büntetővel egyenlítette ki – videók a BL-döntőből

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 19:39

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.19. 17:27

Így ünnepelte a bajnoki címet az ETO Kisvárdán és a hazaúton – videók

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:49

Elképesztő bomba! Kovácsréti az idény egyik legnagyobb gólját rúgta – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:59
Ezek is érdekelhetik