Válogatottunk továbbra is az 52. a világranglistán

Vágólapra másolva!
2011.05.18. 10:38
null
A mieink még mindig az 52.-ek (Fotó: Action Images – archív)
A magyar labdarúgó-válogatott továbbra is az 52. helyet foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján. Az élen még mindig a világ- és Európa-bajnok spanyolok állnak Hollandia és Brazília előtt.

Az utóbbi egy hónapban nem játszott mérkőzést Egervári Sándor csapata, így nem meglepő, hogy a mieink helyezése nem változott a ma közzétette, aktuális világranglistán. A magyar csapat még mindig az 52. helyen áll.

A lista élén sem történt változás: továbbra is Spanyolország vezet Hollandia és Brazília előtt, és az első 12 helyezett közül mindenki megőrizte a pozícióját.

A hazánkkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő országok közül a hollandokkal ellentétben Svédország helyezése változott: az északiak egy helyet előrelépve a 28.-ak, míg Finnország még mindig a 81., öt hellyel megelőzve Moldovát. San Marino továbbra sem szerzett pontot.

A mieink legközelebb Luxemburggal csapnak össze felkészülési mérkőzésen június 3-án, majd négy nappal később következik a San Marino elleni, idegenbeli Eb-selejtező. Augusztus 10-én is vár egy felkészülési meccs Egervári Sándor csapatára Izland ellen.

FIFA-VILÁGRANGLISTA
Hely Előző Ország Pont Változás
1. (1.) Spanyolország 1857 pont 0
2. (2.) Hollandia 1702 0
3. (3.) Brazília 1425 0
4. (4.) Németország 1413 +27
5. (5.) Argentína 1267 –9
6. (6.) Anglia 1163 0
7. (7.) Uruguay 1094 0
8. (8.) Portugália 1052 0
9. (9.) Olaszország 1019 0
10. (10.) Horvátország 991 0
11. (11.) Norvégia 987 0
12. (12.) Görögország 985 0
13. (14.) Chile 967 +15
14. (13.) Japán 961 0
15. (15.) Ghána 918 0
16. (16.) Szerbia 907 0
17. (17.) Szlovénia 903 0
18. (18.) Oroszország 896 0
19. (19.) Franciaország 883 0
20. (20.) Ausztrália 876 0
21. (21.) Elefántcsontpart 867 0
22. (22.) Egyesült Államok 855 0
23. (23.) Paraguay 847 +4
24. (24.) Montenegró 820 0
25. (25.) Svájc 819 0
26. (27.) Szlovákia 809 0
27. (28.) Dánia 808 0
28. (26.) Mexikó 802 –16
28. (29.) Svédország 802 0
30. (30.) Törökország 795 0
31. (31.) Dél-Korea 754 +4
32. (32.) Csehország 722 0
33. (33.) Izrael 709 0
34. (34.) Írország 681 0
35. (35.) Ukrajna 678 0
36. (36.) Egyiptom 676 0
37. (37.) Belgium 654 0
38. (39.) Dél-afrikai Köztársaság 653 +37
39. (38.) Nigéria 637 0
40. (51.) Szenegál 613 +52
41. (40.) Algéria 609 0
42. (41.) Románia 607 0
43. (43.) Honduras 603 +6
44. (42.) Burkina Faso 600 0
45. (44.) Bosznia-Hercegovina 594 0
46. (45.) Bulgária 592 0
47. (46.) Litvánia 577 0
48. (47.) Irán 575 0
49. (48.) Kamerun 572 0
50. (49.) Kolumbia 564 –4
50. (50.) Albánia 564 0
52. (52.) MAGYARORSZÁG 559 0
53. (53.) Fehéroroszország 557 0
54. (54.) Peru 548 0
55. (64.) Jamaica 546 +24
56. (55.) Costa Rica 541 +1
57. (56.) Grúzia 536 0
58. (58.) Líbia 534 0
59. (59.) Gabon 529 0
60. (60.) Új-Zéland 528 0
61. (61.) Tunézia 527 0
62. (62.) Örményország 524 0
62. (62.) Guinea 524 0
64. (56.) Ecuador 523 –13
65. (65.) Észak-Írország 520 0
66. (66.) Skócia 517 0
67. (68.) Panama 493 +5
68. (67.) Venezuela 489 –12
69. (69.) Botswana 479 0
70. (70.) Mali 451 0
71. (71.) Lengyelország 449 0
72. (78.) Malawi 446 +16
73. (72.) Marokkó 445 0
74. (73.) Ausztria 443 0
75. (74.) Észtország 440 0
76. (75.) Kanada 439 0
77. (77.) Kína 438 +6
77. (76.) Lettország 438 0
79. (79.) Zöld-foki-szigetek 421 0
80. (80.) Benin 418 0
81. (82.) Kuba 416 +5
81. (81.) Finnország 416 0
83. (83.) Üzbegisztán 403 0
84. (84.) Uganda 402 0
85. (85.) Macedónia 398 0
86. (86.) Moldova 394 0
87. (87.) Salvador 391 +3
88. (88.) Szaúd-Arábia 386 0
89. (91.) Irak 383 +3
89. (89.) Zambia 383 0
89. (89.) Ciprus 383 0
92. (91.) Katar 380 0
93. (93.) Jordánia 378 –1
94. (96.) Mozambik 358 +21
95. (94.) Trinidad és Tobago 353 +9
96. (98.) Haiti 348 +14
97. (95.) Bahrein 338 0
98. (99.) Grenada 337 +6
99. (97.) Niger 335 0
100. (100.) Antigua és Barbuda 322 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik