Válogatott: világsztárral erősíti az edzői stábot az MLSZ

Vágólapra másolva!
2015.10.20. 12:19
null
Andreas Möller a német válogatott mezében (Fotó: Action Images)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kedden a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a Norvégia elleni Eb-pótselejtező előtt – Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány felkérésére – a korábbi világhírű német labdarúgó, Andreas Möller is besegít a magyar válogatott felkészítésébe.

A Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre készülő magyar válogatott megerősített stábbal vág neki a sorsdöntő párharcnak. A hét végétől Bernd Storck megbízott szövetségi kapitány munkáját a világ- és Európa-bajnok, BL- és UEFA-kupa-győztes labdarúgó, pro licences edző, Andreas Möller segíti – tudtuk meg a szövetség honlapjáról.

A VISSZAVONULÁS UTÁN
Andy Möller 2004-ben, az Eintracht Frankfurtnál zárta le nagyszerű játékoskarrierjét, amelyet – legalábbis egyelőre – nem követ hasonlóan fényes edzői pálya. Möller eddig egy csapatot irányított vezetőedzőként, a Viktoria Aschaffenburgot a német negyedosztályban (2007–2008). Később a Kickers Offenbach sportigazgatójaként dolgozott; a német harmadosztályú csapattól 2011 tavaszán távozott, miután nem sikerült kiharcolni a feljutást a Bundesliga 2.-be.

A szakmai stábban további változások is történnek – tudtuk meg az mlsz.hu-ról. – Távozik Sallói István megfigyelő és Szabics Imre pályaedző. Utóbbit a szintén jelentős nemzetközi játékosmúlttal rendelkező, jelenleg az U17-es csapatot is felkészítő, korábbi 28-szoros válogatott Szélesi Zoltán, míg Andrusch Józsefet a korábban a Schalkénál, a Kölnnél és a Herthánál is dolgozó ismert Bundesliga-kapusedző, Holger Gehrke váltja, aki már az U20-as világbajnokságon is segítette a korosztályos válogatott munkáját.

Bernd Storck júliusi kinevezésekor elfogadta a szövetség ama feltételét, hogy a csoportmérkőzések befejezéséig változtatás nélkül Dárdai Pál stábjával dolgozzon tovább – folytatódik a szövetség közleménye. – Most azonban a német szakember jelezte, hogy a csoportmeccsek lezárultával számára a pótselejtező sikeres megvívása a legfontosabb, a cél elérése érdekében mindent el kíván követni, ezért megnyerte a világ- és Európa-bajnok, BL- és UEFA-kupa-győztes Andreas Möllert, hogy segítse a magyar válogatott munkáját az előttünk álló sorsdöntő párharcban. Az egykoron 85-szörös német válogatott játékos, pro licences képesítéssel rendelkező edző elfogadta az MLSZ felkérését, és Magyarországra teszi át székhelyét.

„Jól ismerem Andreast, hiszen korábban csapattársak is voltunk, együtt nyertünk Német Kupát – indokolta választását Bernd Storck. – Biztos vagyok abban, hogy szerepvállalásával olyan új impulzusokat kapnak a válogatott játékosai, amelyek segítik közös célunk elérését. Számomra most csak ez számít. Biztos, hogy a keret valamennyi tagjára ösztönzőleg hat a tény, hogy hozzánk szerződik és bízik bennünk. Eredményei, szakmai múltja, tudása és karaktere sokat ad majd a közösségünknek, és az egész magyar labdarúgásnak. Egyúttal a Magyar Labdarúgó-szövetség nevében is szeretném megköszönni a távozó szakembereknek az elmúlt időszakban végzett áldozatos munkát.”

Andreas Möller pályafutásának legszebb góljai

A Norvégia elleni Eb-pótselejtezõ első felvonására november 12-én Oslóban kerül sor, a visszavágót három nappal később rendezik meg az Üllői úton.

SZAVAZÁS

Önnek mi a véleménye arról, hogy Bernd Storck szövetségi kapitány a pótselejtező előtt változtatott a válogatott szakmai stábján?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik