Válogatott: török edző válthatja Dárdait - hihetetlen pletyka

Vágólapra másolva!
2014.12.06. 13:29
null
A medyahaber.com repítette világgá a hírt: Karaman Magyarországra szerződhet
Több török internetes forrásban is megjelent az elsőre (másodikra is!) meglehetősen hihetetlennek tűnő pletyka: az 54 éves Hikmet Karaman lehet Dárdai Pál szövetségi kapitány utódja a magyar válogatott élén.

Hallottak már Hikmet Karamanról? Ha még nem, akkor most fognak!

A medyahaber.com nevű török oldal szerint ő lehet az új magyar szövetségi kapitány, sőt találtunk olyan Twitter-bejegyzést is, amely szerint már ő a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A hír azonban inkább tűnik egy rosszul megcímzett Mikulás-napi „ajándéknak", mint komolyan vehető, hiteles információnak.

Karaman önéletrajza ugyanis semmilyen szempontból nem felel azoknak a szakmai elvárásoknak, amelyeket Csányi Sándor ,a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke támasztott a leendő szakvezetővel kapcsolatban. Nincs nemzetközi tapasztalata (még nem is dolgozott külföldön) és válogatottat sem irányított korábban, ráadásul – egy Török Kupa-győzelmet leszámítva – semmilyen számottevő eredmény nem kötődik a nevéhez.

1998 óta 17 csapatnál ténykedett, legutóbb a Kayseri Erciyesspornál, de irányította a Bursasport, a Gaziantesport és még egy sor, meghatározónak közel sem nevezhető török klubot. Állítólag nyáron a Galatasarynál is szóba került a neve, de a magunk részéről erre sem vennénk mérget.

A medyahaber.com szerint Karaman már ajánlatot kapott a magyar szövetségtől, személyesen tárgyalt is az MLSZ-szel, ám arról még nincs hír, hogy megállapodtak-e.

Az MLSZ legutóbb a hét elején adott tájékoztatást kapitányügyben, Csányi Sándor akkor elmondta, van két külföldi jelöltjük, de szeretnék megtartani Dárdai Pált, ezért a szövetség elnöke hamarosan Berlinbe utazik, hogy tárgyaljon a német klub vezetőivel.

Hikmet Karaman
Hikmet Karaman

 

 

Legfrissebb hírek

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18

Marco Rossi marad a kapitány; Miért figyelik elit klubok Tóth Alexet, a Fradi tehetségét?

E-újság
2025.11.25. 23:50

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04
Ezek is érdekelhetik