Válogatott: több sebből vérző Montenegró vár a mieinkre

BABJÁK BENCE, SZABÓ MIKLÓS (fotó)BABJÁK BENCE, SZABÓ MIKLÓS (fotó)
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 22:15
null
A Montenegrói Labdarúgó-szövetség épülete<br />
Több sebből vérző Montenegró vár Marco Rossi együttesére, a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön 20.45-kor lép pályára Podgoricában. Helyszíni riport.

 

Mint a tengerparti város. Csak éppen tenger nélkül.

Talán így lehetne a legrövidebben leírni azt a nyárias, mediterrán életérzést sugárzó hangulatot, amely Podgorica belvárosának főutcáit lengte körül szerda napközben. Montenegró fővárosában az iskolatáskát cipelő diákok tűző napsütésben sétálgattak a fagyizók és palacsintázók között, a szűk utcákon zöldellő fák adtak hűsítő árnyékot, miközben az utcafrontra néző kávézókban és éttermekben a helyiek kortyolták kávéjukat vagy hideg limonádéjukat.

Tényleg csak a hűsítő habok hiányoztak az idillhez, ám tenger híján legfeljebb az utcai ivócsapok szolgáltak némi frissítéssel. Az egyik belvárosi utcára ráfordulva aztán a városi stadion reflektorai magasodtak a háttérben, és mindössze négy-öt percet kell sétálni, hogy az idő által igencsak kikezdett arénához érjünk. Az egyik oldalról rozsdás kerítés, a másikról aprócska szökőkút és szálloda határolja a pályát, amelynek oldalában egymást érik az üzletek: kávézó, zenebolt, fogadóiroda, táplálékkiegészítő, Budocsnoszt Podgorica-ajándékbolt és sportáruház várja az embereket. Ám válogatott mezes járókelőket vagy meccsjegyért sorban álló családapákat nem lehetett látni. Pedig...



Danilo Mitrovics, a Vijesti sportrovatának szerkesztője
Danilo Mitrovics, a Vijesti sportrovatának szerkesztője

„Pedig amikor bejelentették, hogy a magyar válogatott lesz az ellenfél szeptember elején, a szurkolók többségét nosztalgikus érzés fogta el – mesélte lapunknak Danilo Mitrovics, a Vijesti nevű montenegrói napilap sportrovatának szerkesztője. – Miután az ország függetlenné vált, az első hivatalos mérkőzését Magyarország ellen játszotta. Annak már több mint tizenkét éve, de szinte mindenki emlékszik, hogy kettő egyre Montenegró nyert. Szóval bármilyen furcsa, a magyar válogatott hallatán a többségben erős érzelmek törnek fel. Ennek ellenére most nagyjából háromezer nézőre számítunk, a szurkolókat nem igazán hozza lázba a találkozó. Tény, Faruk Hadzibegic szövetségi kapitány első meccse lesz a kispadon, de egyelőre csak azért küzdhet a válogatott, hogy elmozduljon a selejtezőcsoportja utolsó helyéről. Az országban a futball a legnépszerűbb sport, de ebben a helyzetben egy felkészülési meccs nem mozgatja meg a drukkereket.”

A montenegrói futballban otthonosan mozgó újságíró hozzátette, az ország labdarúgása jelenleg több sebből vérzik, a bajnokikat ütött-kopott stadionokban, gyér számú közönség előtt rendezik meg, a válogatottnál nem látni azokat a tehetségeket, akik a jövőben átvehetnék a jelenlegi kulcsemberek szerepét, ráadásul a korábbi szövetségi kapitány, Ljubisa Tumbakovics júniusi távozása is villámcsapásként érte a montenegrói futballt. A válogatott a Koszovó elleni Eb-selejtezőre készült, amikor a belgrádi születésű kapitány halálos fenyegetéseket kapott.



„A szövetségi kapitány a mérkőzés napján hagyta el a válogatottat, rajta kívül két másik szerbiai születésű válogatott játékosunk,
Filip Sztojkovics és Mirko Ivanics sem volt hajlandó pályára lépni, már ők sincsenek a keretben. Úgy tudni, Belgrádból érkezett a fenyegetés, néhányaknak nem tetszett, hogy a jelenlétükkel erősítik Koszovó függetlenségét. Még sosem hallottam olyat, hogy a szövetségi kapitány a meccs napján hagyja magára a csapatot. Hasonló eset a világ élvonalába tartozó válogatottat is megviselne, nemhogy egy olyat, amelynek alig van merítési lehetősége.”

Ilyen előzmények után nem csoda, ha Faruk Hadzibegic szövetségi kapitány a szerdai sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a csütörtök esti összecsapást kollégája, Marco Rossi várhatja nyugodtabb helyzetből.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PODGORICA
20.45:
Montenegró–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A 26 FŐS MAGYAR KERET MONTENEGRÓ ÉS SZLOVÁKIA ELLEN
KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
VÉDŐK: Baráth Botond
(Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Arisz – Görögország), Lang Ádám (Omonia – Ciprus), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Gazdag Dániel (Bp. Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kleinheisler László (NK Osijek – Horvátország), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City – Anglia), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
TÁMADÓK:Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Arab Emírségek), Holender Filip (FC Lugano – Svájc), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (1. FSV Mainz – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A sérülés után lábadozó Nagy Ádám és Pátkai Máté nem utazott el a Montenegró elleni mérkőzésre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik