Válogatott: távlati csapat – Bernd Storck keretet hirdetett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.06. 19:16
null
Az Eb-felkészülés első lépései: Bernd Storck összeállította „távlati csapatát” (Fotó: Szabó Miklós)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya december 13-tól négynapos edzőtábort tart Telkiben, az összetartáson részben fiatalok, részben olyan futballisták vesznek részt, akikben megvan a potenciál, hogy a későbbiekben az A-válogatott keret közelébe kerüljenek – írja az mlsz.hu.

Bernd Storck az NB I utolsó idei fordulóját követően négynapos edzőtáborozást tart Telkiben, de ezúttal nem az első válogatott keretének tagjai érkeznek a szövetség edzőközpontjába, hanem egy „távlati csapat” áll össze, amelyet utánpótláskorú futballisták, illetve a néhány évvel idősebbek közül azok a labdarúgók alkotnak, akik már bizonyították, hogy képesek magas szintű teljesítményre.

A meghívottak között vannak olyan labdarúgók, akik már a norvégok elleni Eb-pótselejtezős sikerben is tevékeny részt vállaltak, mint Pintér Ádám, Lang Ádám, Kleinheisler László és Nagy Ádám, korábbi válogatottak, mint Koman Vladimir és Gyurcsó Ádám, illetve az NB I-ben jól szereplő és egy-két külföldön pallérozódó futballista is ott lesz Telkiben.

„Nagyon fontosnak tartom ezt az összetartást, mert bár a válogatott gerincét adó játékosok képességét, teljesítményét jól ismerem, jó néhány olyan labdarúgó futballozik az élvonalban, akikben érezhetően van potenciál – mondta az mlsz.hu-nak a keret összetételéről Bernd Storck. – Szeretnék még most, jóval az Európa-bajnokság előtt átfogó képet kapni a számításba vehető labdarúgók képességeiről.”

„Itt elsősorban az U21-es kerettagokra gondolok, akikről sok információt kaptam kollégáimtól, láttam őket nemzetközi mérkőzéseken, de úgy gondolom, érdemes testközelből is megnézni őket. Mindenkinek tudnia kell, hogy jó teljesítménnyel, folyamatos játékkal lehetősége van bekerülni a válogatott keretébe. Vannak, akik eddig is ott voltak a válogatott közelében, míg mások adott esetben segítségünkre lehetnek a jövőben.”

„Ahhoz, hogy sikeresek legyünk az Eb-n, nagyon sok munkát kell elvégeznünk, ez a mostani összetartás is ezt a célt segíti. Nagy öröm, hogy a klubok kompromisszumkészségének köszönhetően most lehetőség adódik erre az összetartásra, és a következő időszakban, az egyesületekkel egyeztetve, alkalmanként ismét közös munkát végezhetünk a játékosokkal.”

A kapitány hozzátette: a négynapos összetartás során az edzéstervet differenciáltan állítja össze a szakmai stáb, azok a játékosok, akik sorozatterhelésnek voltak kitéve az utóbbi hetekben, más jellegű munkát végeznek majd, mint akik kevesebb szerepet kaptak klubjukban az elmúlt időszakban.

A „TÁVLATI CSAPAT” KERETE

KAPUSOK
Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK Budapest), Nagy Gergely (Vasas)

VÉDŐK
Botka Endre
(Budapest Honvéd), Pintér Ádám (Ferencváros), Szabó János (Paksi FC), Forró Gyula (Újpest FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Lang Ádám (Videoton FC), Gévay Zsolt (Paksi FC), Hangya Szilveszter (Vasas), Bese Barnabás (MTK Budapest)

KÖZÉPPÁLYÁSOK

Nagy Ádám (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Vida Máté (Vasas), Kleinheisler László (Videoton FC), Koman Vladimir (DVTK), Adorján Krisztián (Novara – Olaszország)

TÁMADÓK
Gyurcsó Ádám (Videoton FC), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Gera Dániel (MTK Budapest), Pekár László (Puskás Akadémia), Mervó Bence (FC Sion – Svájc), Balogh Norbert (DVSC-Teva)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik