Válogatott: Számolgatni nem érdemes – Gulácsi Péter

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.13. 22:25
Lang Ádám góllal vette ki a részét az Andorra elleni 4–0-ra megnyert budapesti vb-selejtezőből, amelyen Gulácsi Péter kapuja érintetlen maradt.

„Fontosabbnak tartom, hogy sikerült megnyernünk az előzetesen kötelezőnek tartott mérkőzést. De a gól pluszélményt ad, hiszen ez az egész sava-borsa” – hangsúlyozta a második magyar találatot jegyző védő. Kiemelte: szerették volna korán megszerezni a megnyugvást jelentő első gólt, ám az ellenfél jól védekezett.

„Az első félidőben le tudták zárni a széleket, a másodikra kicsit elfáradtak. Uraltuk a mérkőzést, nem volt benne a levegőben, hogy gólt kapunk.”

Hozzátette, a svédek elleni keddi felkészülési találkozón is vérre menő, kőkemény csatát és nagy küzdelmet vár, hiszen mindkét csapat a győzelemért lép majd pályára.

A Groupama Arénában 19.45 órakor kezdődő mérkőzésen játszik utoljára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland, valamint elbúcsúzik a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos.

A magyar együttes kapuját védő Gulácsi Péter kifejtette: a csapat jól zárt, kontrollálta a mérkőzést, és büszke lehet az eredményre.

„Négy meccs ment el a sorozatból, tapadni szerettünk volna az előttünk lévő csapatokra a mai találkozóval, ez sikerült. Számolgatni nem érdemes, a következő selejtező csak márciusban lesz a portugálok ellen idegenben. Ez nehéz összecsapás lesz, de egyben lehetőség a közelebb lépésre.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik