Válogatott: Szalai Ádám nem utazik az andorrai selejtezőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.06. 14:23
null
Szalai Ádám lemarad az andorrai selejtezőről (Fotó: AFP)
Sérülés miatt Szalai Ádám és Hangya Szilveszter sem utazhat el a társakkal Andorrába, ahol a magyar labdarúgó-válogatott pénteken világbajnoki selejtezőn lép pályára. Elek Ákos sérülése sem jött rendbe, így ő sem játszik pénteken.

Bernd Storck szövetségi kapitány az indulás előtt rövid sajtótájékoztatót tartott. Rögtön a legfontosabb információval, vagyis Szalai és Hangya esetével kezdte mondandóját:

Szalai Ádám térde sajnos nem jött rendbe, illetve Hangya Szilveszternek is kiújult egy korábbi sérülése – kezdte a német szakember. – Nagyon fontos világbajnoki selejtező vár ránk Andorra ellen. A célunk az, hogy a legjobbunkat nyújtsuk, megnyerjük a mérkőzést és közben a saját stílusunkat játsszuk. Az oroszok ellen mezőnyben nem volt különösebb probléma, próbáltunk futballozni, hatvannégy százalékban birtokoltuk a labdát, több mint hatszáz passzunk volt, de a meccset a gólok száma dönti el. A befejezésekkel gondjaink akadtak, ezen kell péntekig változtatunk."

Mint ismeretes, a magyar csapat 3–0-ás vereséget szenvedett el Oroszországtól felkészülési mérkőzésen a Groupama Arénában.

Storck elárulta: csak az andorrai edzések után dől el, hogy mennyit változik a kezdőcsapat a hétfő estihez képest, de ahogy az oroszok elleni második félidőben is láthattuk: akadnak variációs lehetőségük a különböző posztokra.

„Amit tegnap láttunk, az még nem a jövő. A fiataloknak éppen a jövő érdekében kell lehetőséget adnunk. Ez nagyon fontos! Nem kritizálunk kell ezeket a fiúkat, hanem megadnunk nekik a minél több lehetőséget. Ez egy barátságos mérkőzés volt, és nincs sok alkalmunk arra, hogy kipróbáljuk őket a válogatottban. Egy nagyon erős orosz csapattal játszottunk. Nem véletlenül. Én mindenképp komoly ellenfelet szerettem volna, hogy lássuk a különbséget. Nyerhettünk volna egy gyengébb gárda ellen négy-öt góllal, de akkor nem láttuk volna a különbséget."

A kapitány végül elmondta: Andorrának az lehet a célja, hogy rombolja a mieink játékát, vagyis teljesen más jellegű mérkőzésre készülnek, mint például Svájc ellen. Hozzátette: Elek Ákos sérülése sem jött rendbe, így ő sem játszhat Andorra ellen.

„Nehéz lesz, de egyértelmű, hogy mindent ki fogunk adni magunkból, hiszen meg kell szereznünk a három pontot."

A MAGYAR VÁLOGATOTT ANDORRA ELLENI BŐ KERETE
Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
Védők: Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Kleisz Márk (Vasas FC), Kocsis Gergő (FC DAC 1904 Dunaszerdahely – Szlovákia), Lang Ádám (Dijon FCO – Franciaország), Tóth Bence (Puskás Akadémia FC), Vinícius Paulo (Videoton FC)
Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda – Arab Emírségek), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin – Lengyelország), Kalmár Zsolt (Bröndby IF – Dánia), Kleinheisler László (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Sallai Roland (Palermo – Olaszország), Stieber Zoltán (1. FC Kaiserslautern – Németország), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg – Ausztria)
Támadók: Eppel Márton (Budapest Honvéd), Balogh Norbert (Palermo)

VB 2018, SELEJTEZŐ
B-CSOPORT, 6. FORDULÓ (június 9., péntek)
20.45:
Andorra–Magyarország (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n)
20.45: Feröer–Svájc
20.45: Lettország–Portugália (Tv: Sport1)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 5 5 10–3 +7 15
2. Portugália 5 4 1 19–3 +16 12
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 8–6 +2 7
4. Feröer 5 1 2 2 2–8 –6 5
5. Lettország 5 1 4 2–9 –7 3
6. Andorra 5 1 4 1–13 –12 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik