Válogatott: Storck nem egészen így tervezte; megvédte Szalait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.26. 20:28
null
A második félidőben a nagyon agresszív magyar válogatott megérdemelten egyenlített (Fotó: Földi Imre)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck azzal indított a horvátok elleni 1–1-es meccset követően, hogy nem egészen így képzelte el a találkozó elejét, utána viszont az elmúlt időszak egyik legjobb második félidei játékát látta.

„Kicsit másképp képzeltem el a meccset. Több labdabirtoklást, több helyzetet képzeltem el. Harminc perc elteltével azonban fokozatosan javult a játékunk. Nem volt egyszerű újra felvenni a ritmust, de a második félidőben már sikerült úgy játszanunk, ahogy az Telkiben az edzéseken is látszott. Azt kértem, hogy ne féljünk, bátran játsszunk. A második félidő az egyik legjobb volt, amit mostanában láttam. A döntetlen mindenképp megérdemelt volt” – fogalmazott Bernd Storck szövetségi kapitány.

„A jövőre nézve pozitívnak látom a lehetőségeinket. A második félidő mindenképpen biztató. Azért választottam ilyen erős ellenfelet, hogy lássuk, miben kell előrelépnünk. Erre ez a találkozó tökéletes volt” – tette hozzá Storck.

A szakember újságírói felvetésre – hogy Szalai Ádámot leszámítva nagyon erős a támadósorunk – megvédte a Hannover csatárát.

„Ádámról fontos elmondani, hogy mindent megtesz a csapatért. Vele együtt jött el a fordulat. Ő is a csapat része. Mi egy csapat vagyunk, ennek ő is a része. A második félidő közös érdem” – mondta Storck, aki azt is hozzátette, támadásban több elképzelt formációnk is létezik, mindenkinek megvan a maga szerepe.

Kérdésre válaszolva a kapusnak hátrajátszott sok labda kapcsán még elmondta, ez tudatos volt, a biztonságot szolgálta.

Storck kiállt a kritizált csatára mellett

Ante Cacic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya is elismerően beszélt a magyar csapatról.

„Az első félidőben támadóbb jellegűbb futballt valósítottunk meg. A második félidőben viszont a magyar válogatott játszott támadóbban, a hazaiak birtokolták többet a labdát. Ennek és Dzsudzsák Balázs góljának köszönhetően Magyarország bebizonyította, méltó ellenfél, méltán lesz ott az Európa-bajnokságon” – nyilatkozta Cacic.

A szakember a Nemzeti Sport Online kérdésére kiemelte, ebből a meccsből az Európa-bajnokságra nézve messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, hiszen mindkét csapat a felkészülés elején tart, ez még a kísérletezés fázisa, sok idő van még az Eb-ig.

MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 1–1 (0–1)
Budapest, Groupama Aréna, 20 300 néző. V: Príhoda (cseh)
Magyarország:
Dibusz (Bogdán, a szünetben) – Fiola, Guzmics, Lang, Korhut – Nagy Á. (Elek, a szünetben), Gera Z. – Németh K. (Nikolics, a szünetben), Kleinheisler (Böde, 80.), Dzsudzsák (Stieber, 81.) – Priskin (Szalai, a szünetben)
Horvátország: L. Kalinic – Corluka, Vida, Schildenfeld, Vrsaljko – Modric, Antolic, Kovacic (Srna, 75.) – Brozovic, Mandzukic, Perisic
G: Dzsudzsák (79.), ill. Mandzukic (29.)

ÉLŐ HÍRFOLYAMUNK A MAGYAR–HORVÁT MÉRKŐZÉSRŐL ITT!

ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik