Válogatott: Storck már tudja a kezdőt, Királyban megbízik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.11. 19:00
null
Bernd Storck fejében már összeállt a magyar kezdőcsapat, de nem árulta el (Fotó: Hegedüs Gábor)
Megtartotta a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtező első mérkőzését felvezető sajtótájékoztatóját Bernd Storck, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya. A német szakember fejében már összeállt a kezdőcsapat, de nem árulta el, ugyanakkor kijelentette, hogy maximálisan megbízik Király Gáborban, aki csütörtökön századik alkalommal léphet pályára a nemzeti csapatban.

 

„Két meccs áll előttünk. Négy napot töltöttünk együtt a teljes kerettel. Pozitív felkészülésen vagyunk túl” – kezdte Storck, akit az egyik norvég újságíró a magyar futballról kérdezett.

A német szakember szerint a magyar szövetség nagyon sokat tett az élvonal és a másodosztály színvonalának emeléséért, nagy változások mennek végbe. „Azok a klubok járnak jól, amelyek a fiatal magyarokat részesítik előnyben. Nyomás van rajtunk, hogy ezt az utat tudjuk folytatni.”

A „szürke nadrágos” Királyról is megkérdezték a kapitányt, aki elmondta, teljes mértékben megbízik a rutinos kapusban, mivel bárki követhet el hibákat, de a hozzáállás és a befektetett munka a legfontosabb.

Storck elárulta, már tudja a kezdőcsapatot, de nem hozta nyilvánosságra, kikkel kezdünk holnap a norvégok ellen.

„Nagy pech volt a kapott gólunk az északírek ellen az utolsó pillanatban, de most lefogjuk majd azt az egy embert, aki múltkor üresen maradt. A norvégok nagyon erősek a szabadrúgásoknál, de erre is felkészültünk” – jelentette ki Storck.

„Holnap tudjuk meg, milyen erősek a norvégok. De ha összehasonlítjuk a két csapatot az európai porondon, akkor elmondhatjuk, hogy előrébb járnak. Ugyanakkor minden a pályán dől el” – tette hozzá.

„Számunkra idegenben egy gól duplán számít, ezért minden adandó lehetőségünket ki kell használnunk” – zárta a sajtótájékoztatót Storck.

Per-Mathias Högmo norvég szövetségi kapitány sajtótájékoztatójáról itt olvashat!

KATTINTSON A KÉPRE, ÁLLÍTSA ÖSSZE A VÁLOGATOTTAT NORVÉGIA ELLEN! (Fotó: Szabó Miklós)
KATTINTSON A KÉPRE, ÁLLÍTSA ÖSSZE A VÁLOGATOTTAT NORVÉGIA ELLEN! (Fotó: Szabó Miklós)

EB-PÓTSELEJTEZŐ – A PROGRAM
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország (Tv: M4 Sport)
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia (Tv: M4 Sport)

A MAGYAR VÁLOGATOTT SZŰK KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok: Bogdán Ádám (Liverpool – Anglia), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe – Spanyolország)
Védők:
Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Guzmics Richárd (Wisla Kraków – Lengyelország), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan – Lengyelország), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion – Svájc)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj – Kína), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Videoton FC), Kovács István (Videoton FC), Nagy Ádám (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor – Törökország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Priskin Tamás (Slovan Bratislava – Szlovákia), Stieber Zoltán (Hamburger SV – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

A NORVÉG VÁLOGATOTT 24 FŐS KERETE A MIEINK ELLENI EB-PÓTSELEJTEZŐRE
Kapusok:
André Hansen (Rosenborg), Rune Jarstein (Hertha BSC – Németország), Örjan Nyland (Ingolstadt – Németország)
Védők: Haitam Aleesami (IFK Göteborg), Vegard Forren (Molde), Even Hovland (Nürnberg – Németország), Tom Högli (FC Köbenhavn – Dánia), Martin Linnes (Molde), Stefan Strandberg (FK Krasznodar – Oroszország)
Középpályások: Valon Berisha (Red Bull Salzburg – Ausztria), Omar Elabdellaoui (Olympiakosz Pireusz – Görögország), Pal André Helland (Rosenborg), Markus Henriksen (AZ Alkmaar – Hollandia), Stefan Johansen (Celtic FC – Skócia), Havard Nordtveit (Borussia Mönchengladbach – Németország), Ole Selnaes (Rosenborg), Per Skjelbred (Hertha BSC – Németország), Alexander Tettey (Norwich City – Anglia), Martin Ödegaard (Real Madrid Castilla – Spanyolország)
Támadók:
Jo Inge Berget (Malmö FF), Veton Berisha (Greuther Fürth – Németország), Alexander Söderlund (Rosenborg), Mohamed Elyounoussi (Molde), Marcus Pedersen (Strömsgodset)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik