Válogatott: Storck az utolsó pillanatban mondta le az interjúját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.11. 20:08
null
<strong>A teljes adást a képre kattintva tekintheti meg </strong>(Fotó: <a href="http://www.mediaklikk.hu/video/m4-sport-studio-bernd-storck-interju/" target="_blank">mediaklikk.hu</a>)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya az előzetes tervek szerint, az Andorra elleni 1–0-s vereséget követően interjút adott volna az M4 Sportnak, ám a német tréner negyvenöt perccel az adás előtt lemondta a beszélgetést.

 

A hét órakor kezdődő műsorban Berkesi Judit elmondta, Bernd Storck negyvenöt perccel a kezdés előtt közölte: az előzetesen megbeszéltekkel ellentétben mégsem szeretne nyilatkozni. Többek között az is elhangzott, hogy az MLSZ felajánlotta, hogy egy játékos és a sajtófőnök elmegy a német edző helyett, a sportcsatorna azonban ezt az ötletet elvetette.

Ezt követően a műsorvezetőnő felolvasta a kérdéseket, melyeket a kapitánynak is feltett volna.

A német szakember később az alábbi közleményben indokolta meg, hogy miért tett így:

„Sajnálattal mondtam le a mai interjút. Nem vagyok az az ember, aki szeret kapkodva dönteni, nyilatkozni. A mostani helyzet különleges, így nekem is több időre van szükségem, hogy összefoglaljam és megosszam a nézőkkel, a magyar válogatott szurkolóival a mondandómat. A jövőben – mint eddig is – nyitott vagyok a megkeresésekre, és szívesen elmondom a véleményem!” – olvasható az m4sport.hu-n.

Az MLSZ később a hivatalos honlapján azt írta az üggyel kapcsolatban, hogy Csányi Sándor kezdeményezésére a jövő heti elnökségi ülésen hallgatják meg a kapitányt, Storck beszámolója után pedig az elnökség tárgyal a kialakult helyzetről.




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik