Válogatott: Sohasem lennék tiszteletlen Rossival – Szoboszlai

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 08:21
null
Szoboszlai Dominik optimistán várja a Bulgária elleni ki-ki mérkőzést (Fotó: Szabó Miklós)
A bátorság volt a jó játék kulcsa a Törökország ellen bombagólt szerző 19 esztendős középpályás szerint, aki az oroszok ellen sem akart tiszteletlen lenni a lecserélése után.


– Milyen érzésekkel indult vissza Salzburgba a két válogatott mérkőzés után?
– Az Oroszország elleni meccset követően kaptunk két szabadnapot, úgyhogy hétfőn hazamentem Székesfehérvárra, és csak szerda reggel indulok vissza a klubomhoz – mondta lapunknak Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott és a Red Bull Salzburg 19 esztendős középpályása. – Ami a Nemzetek Ligáját illeti: mindkét összecsapáson jól futballoztunk, a mérkőzések nagy részében sikerült megvalósítani azt a taktikát, amelyet a szakmai stáb kért tőlünk. A törökök ellen ez elég volt a győzelemhez, az oroszok ellen nulla háromról majdnem pontot szereztünk, sajnos nem sikerült egyenlítenünk. A vereségnek senki sem örül, de ezen már nem tudunk változtatni, már a Bulgária elleni találkozóra kell összpontosítanunk.

– Egyetért azzal, hogy a törökök elleni mérkőzésen játszott a legjobban a válogatott Marco Rossi irányítása alatt?
– Ebben van igazság. Azon a meccsen mindenki úgy állt hozzá a kilencven perchez, ahogy ilyenkor kell, és nem arról volt szó, hogy csak néhányan mertek bátran futballozni. Az egész válogatott a szívét-lelkét kitette a pályára, csapatként futballoztunk, és meg is lett az eredménye. Az járt a fejünkben, hogy nincs veszítenivalónk. Senki sem gondolkozott azon, ki hiányzik és ki nem kapott meghívót. Akik ott voltak Törökországban, bizonyítani akartak, és bizonyítottak is.

– A pályán is úgy érezte, hogy meglepték a törököket?
– Eleinte igen, de nem azért nyertünk, mert az ellenfél nem készült fel a taktikánkra. Nyilván nem tudhatták, hogy három belső védővel állunk fel, de nagyjából húsz perc után már látszott, milyen felállásban futballozunk. Hetven percük volt a törököknek, hogy váltsanak és reagáljanak a játékunkra, de nem találtak fogást rajtunk. Talán tévedek, de belülről úgy éreztem, hogy kicsit lenéztek minket, úgy gondolták, a magyar válogatottat valahogy úgyis legyőzik. Szerencsére nem sikerült nekik.

– A háromvédős felállás hosszú távon is beválhat a válogatottnál?
– Ezt Marco Rossinak kell eldöntenie, mi pedig bízunk benne, azt hiszem, ez látszódott is. Természetesen mindenkinek szoknia és tanulnia kell, mi a feladata ebben a szerkezetben, de a játék képe alapján bizakodhatunk. Ugyanakkor a taktika csak egy szelete az össz­képnek, legalább ilyen fontos volt, hogy ezúttal nem ijedtünk meg attól, hogy bátran futballozzunk. Mindenki odatette magát, végigfutotta a kilencven percet, és folyamatosan segítettük egymást.

– A Törökországban szerzett gólját hányszor nézte vissza?
– Talán tízszer is. Egyértelműen ott van pályafutásom legszebb szabadrúgásgóljai között. Amikor ellőttem a labdát, éreztem, hogy jó helyre megy, de többet már nem érdemes beszélni róla.

Szoboszlai Dominik úgy érezte, tudott volna még segíteni a csapatnak Oroszország ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Szoboszlai Dominik úgy érezte, tudott volna még segíteni a csapatnak Oroszország ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Topcsapatok célkeresztjében
A magyar középpályás 2019 tavaszán robbant be a Salzburg első csapatába, s már azon a nyáron is a lehetséges klubváltásáról szólt a zuhanyhíradó. Akkor a Juventus, az Arsenal és a Barcelona érdeklődéséről írtak, ám az akkor ötmillió euróra taksált középpályás végül Salzburgban maradt, amellyel a 2019–2020-as idényben a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhetett. Együttesével az utolsó játéknapig versenyben volt a továbbjutásért, gólt szerzett a főtáblán, nem csoda, ha télen már a Napolit, a Milant és a Laziót emlegették mint lehetséges következő együttesét. A klubváltás azonban elmaradt, de a kényszerű leállást követően folytatódó idényben kimagasló formában futballozott. Júniusban egyre többet emlegették az AC Milant vele kapcsolatban, igaz, menedzsere, Esterházy Mátyás lapunknak adott júliusi interjúja előtt éppen Spanyolországból tért haza... A legkitartóbb kérőnek a Milan tűnt, az olasz klub tárgyalt a Salzburggal, ám több forrás is megjegyezte, hogy az üzlet a korábban a Red Bull-projektet igazgató Ralf Rangnick kinevezésén is múlik. A német szaktekintély végül nem költözött Milánóba – talán ez is közrejátszott abban, hogy az üzlet kútba esett. Később többek között a Dortmund és a Liverpool érdeklődéséről is hallani lehetett, a találgatásoknak, pletykáknak végül augusztus 25-én a Salzburg–Liverpool felkészülési meccs után vetettek véget, a játékos a találkozó utáni sajtótájékoztatón jelentette be, az őszi idény végéig biztosan Salzburgban marad.

– Mérföldkőnek számít az első győztes gól a válogatottban?
– Csak azért, mert győztes gól volt, még nem biztos. Inkább az számít mérföldkőnek, hogy végre fontos meccset nyertünk meg idegenben, és jól futballoztunk. Még boldogabbak lennénk, ha az oroszok ellen is három pontot szerzünk, de ez van, már a következő feladatra kell koncentrálni. A törökök elleni győzelem pozitívumait át kell menteni a folytatásra, az orosz meccs hibáit pedig ki kell javítani.

– Mi volt az Oroszország elleni találkozó legnagyobb tanulsága?
– Talán az, hogy a taktikai utasítások maximális betartása mellett bátran kell futballoznunk. Nagyon jó a csapategység, mindenki motivált, kimondottan jó érzés ebben a válogatottban játszani.

– Azon a meccsen megérdemelte volna a döntetlent a magyar válogatott?
– Nem futballoztunk rosszul, de az első játékrész végén és a második elején olyan hibákat követtünk el, amelyekért nagy árat fizettünk. A harmadik gól után mindent egy lapra feltéve mentünk előre, két gólt szereztünk, közel jártunk az egyenlítéshez, ám ha önkritikusak akarunk lenni, el kell ismerni, hogy a harmadik góljuk után az orosz játékosok is kényelmesebbé váltak.

– A találkozó hajrájában lecserélték, és úgy tűnt, rosszul viselte, hogy idő előtt kellett elhagynia a pályát. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Marco Rossi azt mondta, a cserét előre eltervezték.
– Csupán annyi történt – annak ellenére, hogy tudtam, nem leszek végig a pályán –, hogy segíteni akartam a csapatnak. Ám tudom, profi futballistaként el kell fogadnom a szövetségi kapitány döntését. Feszült voltam, de a bennem rejlő motivációra pozitívumként tekintek. Marco Rossinak köszönhetem, hogy fiatalon meghatározó szerepet kaptam a válogatottban, sohasem lennék tiszteletlen vele, ezt ő is tudja. Nagyon motivált vagyok, azokban a pillanatokban is ezt láthatták rajtam, és a bizonyítási vágy sosem múlik el.

– Beszélt az esetről a szövetségi kapitánnyal?
– Nem volt rá szükség. Kiváló a kapcsolatunk, ismer engem.

– A bolgár válogatott gyengébb, mint a török vagy az orosz?
– Nagyot hibáznánk, ha könnyebb meccs­re számítanánk. Csúnyán ráfázhatunk, ha a keretek értékét vagy a közelmúlt eredményeit néznénk, s elbíznánk magunkat. Úgy tűnik, jó úton halad a válogatott, ezt a hozzáállást kell megtartani a következő meccsekre. Ha úgy futballozunk, mint a legutóbbi két találkozón, lesz esélyünk a győzelemre.

– A hétvégén kezdődik az osztrák bajnokság. Milyen érzésekkel várja a rajtot?
– Szeretném ott folytatni, ahol az előző bajnokság végén abbahagytam.

Pozitív teszt a Salzburgnál
Az osztrák Bundesliga hétvégi rajtjára készülő RB Salzburg hétfő késő este hivatalos honlapján bejelentette, hogy egyik labdarúgójának pozitív lett a koronavírustesztje. A klub rövid közleményéből mindössze annyi derül ki, hogy az egyik külföldről visszatérő labdarúgónál mutatták ki a fertőzést. A meg nem nevezett játékosnak nincsenek tünetei, de természetesen karanténba kellett vonulnia – tekintve, hogy Szoboszlai Dominik csak szerda délelőtt indul vissza Salzburgba, biztosan nem a magyar középpályásról van szó. Mivel a fertőzött futballista a visszatérése óta nem érintkezett az osztrák bajnokcsapat többi tagjával – akiknek legutóbbi tesztje kivétel nélkül negatív eredményt hozott –, a Salzburg felkészülése folytatódik az SW Bregenz elleni szerdai kupamérkőzésre.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik