Válogatott: Pepe fejelt bele Priskin könyökébe – Fiola

Vágólapra másolva!
2017.09.04. 08:02
A Magyarország–Portugália (0–1) vb-selejtező után Fiola Attila a meccs értékelése mellett kérdésre válaszolva Danny Makkelie játékvezető ténykedéséről is beszélt, érintve Priskin Tamás kiállítását is. 

„Nagyszerű érzés volt ismét a válogatottban futballozni, nagyon örülök, hogy ott lehettem újra a pályán. Sok idő eltelt a legutóbbi válogatott meccsem óta, úgyhogy nagyon vártam már ezt a pillanatot. Igyekeztem a kilencven perc során kihozni magamból a maximumot, úgy gondolom, sikerült végig koncentráltan játszanom. Sajnos nem sikerült olyan eredményt elérnünk, amilyet terveztünk, hiszen szerettünk volna egy kis meglepetést okozni, a korai piros lap azonban keresztülhúzta a számításainkat. Nagy hangsúlyt helyeztünk a védekezésre, és kontratámadásokkal próbáltunk gólhelyzetbe kerülni. Voltak is szabad területek, de közel egy órát emberhátrányban tölteni az Európa-bajnok ellen nagyon nehéz. Küzdöttünk, hajtottunk, ám ennél jobb eredményt szerettünk volna elérni” –nyilatkozta csapata honlapjának, a vidi.hu-nak Fiola Attila.„Nagyszerű érzés volt ismét a válogatottban futballozni, nagyon örülök, hogy ott lehettem újra a pályán. Sok idő eltelt a legutóbbi válogatott meccsem óta, úgyhogy nagyon vártam már ezt a pillanatot. Igyekeztem a kilencven perc során kihozni magamból a maximumot, úgy gondolom, sikerült végig koncentráltan játszanom. Sajnos nem sikerült olyan eredményt elérnünk, amilyet terveztünk, hiszen szerettünk volna egy kis meglepetést okozni, a korai piros lap azonban keresztülhúzta a számításainkat. Nagy hangsúlyt helyeztünk a védekezésre, és kontratámadásokkal próbáltunk gólhelyzetbe kerülni. Voltak is szabad területek, de közel egy órát emberhátrányban tölteni az Európa-bajnok ellen nagyon nehéz. Küzdöttünk, hajtottunk, ám ennél jobb eredményt szerettünk volna elérni” –nyilatkozta csapata honlapjának, a vidi.hu-nak Fiola Attila.

A válogatott védő a mérkőzés után az NSO Tv kamerája előtt, és kérdésre válaszolva Danny Makkelie játékvezető ténykedéséről is beszélt.

„Ezzel nem szoktunk foglalkozni, de nem volt megelégedve senki, nagyon »oda fújtak«. Általában amikor ilyen kaliberű csapattal játszunk, ez szokott lenni, védik őket. A kiállítás jó kérdés, nem tudom egyértelműen megítélni, mert messze voltam. Pepe szemöldöke felszakadt, Priska (Priskin Tamás – a szerk.) mondta, hogy felugrott és Pepe fejelt bele a könyökébe, szóval nem ő ütötte le, úgyhogy ha így nézzük, akkor nem volt jogos a kiállítás” – fogalmazott Fiola.

Az eset

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik