Válogatott: Otigba megérti a döntését kifogásolókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.24. 12:34
null
Kenny Otigba akciót indít (Fotó: AFP)<br />
Családi és ügynöki tanácsra a szívére hallgatott, márpedig az azt súgta neki, hogy ne magyar, hanem nigériai színekben próbáljon meg válogatott labdarúgó lenni – többek között ez derül ki abból az interjúból, amelyet Calvin Emeka Onwuka nigériai újságíró készített Otigba Kennethtel, aki bár játszott a magyar utánpótlás-válogatottban, a felnőttek között Nigériát választotta.

 

„Egész pályafutásom során új célokat állítottam magam elé: kerüljek be a Heerenveen első csapatába, egyszer kerüljek be egy Premier League-csapatba, illetve tegyek meg mindent azért, hogy a Szuper Sasok zöld mezét magamra ölthessem. A magyar utánpótlás-válogatottakat jártam végig, de akkor még más szinten futballoztam” – magyarázta a Supersportnak a nigériai apa és magyar anya gyermekeként Nigériában született, majd Magyarországon felnövő, kettős állampolgárságú Otigba.

A CSAPATTÁRS PÉLDÁJA
Otigba Kenneth elmondta: nagy hatással volt rá tavalyi heerenveeni csapattársa, Uche Nwofor élménybeszámolója a nigériai válogatottról.
„Sokat mesélt arról, milyen klassz érzés a nigériai válogatottban játszani, és milyen jó lenne, ha én is vele tarthatnék. Nagyon feldobott, amikor a világbajnoki közvetítésekben láthattam őt Argentína ellen pályára lépni. Az én klubtársam ilyen messzire jutott... Elképesztő. A világbajnokságról elhozta nekem a Szuper Sasok mezét, amelyet azóta is gyakran viselek."

„Most meghívót kaptam a magyar nemzeti csapatba, de a szívem mélyén tudtam, hogy nem lennék boldog, ha Magyarországot képviselném. Beszéltem édesanyámmal, a többi családtagommal és a menedzseremmel is. Mindannyian azt mondták, kövessem a szívem parancsát. A szívem pedig Nigériáért dobog” – mondta elhatározásáról, hozzátéve, tudja, hogy döntését sokan nehezen fogják megemészteni.

„Hogy őszinte legyek, megértem azokat, akiknek nem tetszik a döntésem. De azt is tudom, hogy nekem nem az ő véleményük számít. A számomra fontos emberek azt tanácsolták, hallgassak a szívemre, és így is tettem.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik