Válogatott: Orbán Viktor belecsempészte a nyilatkozatába a tegnapi győzelmet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2020.10.09. 11:10
null
A magyar válogatott 3–1-es sikerrel vette a szófiai akadályt (Fotó: Szabó Miklós)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában röviden szóba hozta a szófiai meccset.

 

Orbán Viktor a koronavírus elleni védekezésről beszélt, amikor egyszer csak, két gondolatjel között a magyar válogatott Eb-pótselejtezőjét is beleszőtte a mondandójába: „Én azt láttam tavasszal, hogy sikerült – mondta a kormányfő. – Tehát Magyarország a legjobban védekező országok között volt, leginkább az orvosainknak meg az ápolóinknak köszönhetően. És ha egyszer sikerült, vagyis az első hullám idején tudtunk győzni – mint a magyar válogatott tegnap Szófiában –, akkor a második hullám esetében is tudunk győzni."

A beszélgetés 12. percében hallható az idézett rész.

EURÓPA-BAJNOKI PÓTSELEJTEZŐ
A-LIGA, ELŐDÖNTŐ

BULGÁRIA–MAGYARORSZÁG 1–3 (0–1)
Szófia, Vaszil Levszki Stadion, 2000 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
Bulgária: P. Iliev – Cicinho, Terziev, Bozsikov, Nedjalkov – Karabeljov, Malinov – Karagaren (Deszpodov, 58.), Nedelev (Jankov, 80.), Ivanov (Jomov, 30.) – Kraev (Isza, 80.). Szövetségi kapitány: Georgi Dermendzsiev
Magyarország: Gulácsi – Orbán, Lang, Szalai A. – Fiola (Botka, 82.), Sigér, Nagy Á. (Gazdag, 82.), Kalmár (Hangya, 70.), Holender (Nego, 70.) – Szalai Á. (Nikolics, 59.), Sallai R. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Gólszerző: Jomov (89.), ill. Orbán (17.), Kalmár (47.), Nikolics (75.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A másik elődöntőben
Izland–Románia 2–1

DÖNTŐ, 2020. NOVEMBER 12.
20.45:
Magyarország–Izland, Puskás Aréna

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósította:Babják Bence, Kocsmár-Tóth István(szöveg),Nagy-Pál Tamás(videó) ésSzabó Miklós(fotó)

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Videó: „Tényleg ez a világ legerősebb bajnoksága” – Orbán Viktor Tóth Alexszel beszélgetett

Légiósok
2026.02.22. 22:54

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Orbán Viktor a friss Nemzeti Sportot helyezte el a reptéri időkapszulában – fotó

Egyéb egyéni
2026.02.20. 15:18

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

Egyéb egyéni
2026.02.07. 18:12

Orbán Viktor fogadta a Nemzeti Sport Gála díszvendégeit

Egyéb egyéni
2026.01.12. 21:44
Ezek is érdekelhetik