Válogatott: Nem akartam ilyen durván szabálytalankodni – Priskin

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.03. 23:28
null
Priskin Tamásnak azonnal villant a piros lap (Fotó: Földi D. Attila)
Priskin Tamás kiállítása miatt a magyar válogatott a 30. perctől emberhátrányban futballozott a portugálok elleni hazai vb-selejtezőn (0–1). A Ferencváros csatára állítása szerint nem akarta megütni Pepét.

„Nagyon sajnálom a kiállítást, nem akartam ilyen durván szabálytalankodni. Nem éreztem, hogy ott van mögöttem Pepe, nem akartam ütni, csak a labdát akartam elfejelni” – emlékezett vissza a kiállítását megelőző pillanatokra Priskin Tamás, aki a kérdésre, miszerint jogosnak érzi-e a piros lapot, azt mondta, hogy nem kíván a játékvezetői ítéletekkel foglalkozni.

„Nagyon örültem, hogy bekerültem a kezdőbe. Mint minden játékos, én is szerettem volna veszélyesen játszani és gólt szerezni. Úgy érzem, voltak is veszélyes lehetőségeink az első félidőben, sajnálom, hogy így alakult, és nem tudtunk betalálni” – tette hozzá a játékos.

Priskin kiállítása


VB-SELEJTEZŐK
EURÓPA
B-CSOPORT
, 8. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 0–1 (0–0) – online közvetítés
Budapest,
Üllői út, Groupama Aréna, 22 000 néző. Vezette: Makkelie (holland)
MAGYARORSZÁG: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Kádár, Korhut – Pátkai, Elek Á. (Pintér Á., 67.) – Lovrencsics G. (Varga R., 78.), Eppel (Böde, 61.), Dzsudzsák – Priskin. Szövetségi kapitány: Bernd Storck
PORTUGÁLIA: Rui Patricio – Cédric Soares, Bruno Alves, Pepe, Fábio Coentrao (Eliseu, 28.) – Gelson Martins (Bernardo Silva, 63.), Danilo, Joao Mário, Joao Moutinho – Cristiano Ronaldo, André Silva (Quaresma, 85.). Szövetségi kapitány: Fernando Santos
Gólszerző: André Silva (48.)
Kiállítva: Priskin (30.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svájc 8 8 18– 3 +15 24
2. Portugália 8 7 1 28– 4 +24 21
3. MAGYARORSZÁG 8 3 1 4 11– 9 +2 10
4. Feröer 8 2 2 4 4–15 –11 8
5. Andorra 8 1 1 6 2–17 –15 4
6. Lettország 8 1 7 3–18 –15 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik