Válogatott: „Néhány gyenge pontot felfedeztünk a magyar csapaton”

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.03.08. 11:18
null
Pavel Hapal bízik benne, hogy balhé nélkül ér véget a találkozó (Fotó: Imago)
A szlovákokat vezető Pavel Hapal egységes és agresszív válogatottra számít a nagyszombati Eb-selejtezőn.

 

Közeleg az Európa-bajnoki selejtezősorozat rajtja, március 21-én a magyar válogatott Szlovákia ellen teheti meg az első lépést a jövő évi kontinenstornára. Ahogy arról már beszámoltunk, mindkét szövetségi kapitánynak akadnak gondjai a találkozó előtt.

A szlovákoknál a válogatottságot novemberben lemondó Martin Skrtel, Tomás Hubocan, Adam Nemec hármas pótlását kell megoldani, ráadásul a sérült Adam Zrelák sem léphet pályára. A magyar válogatottat irányító Marco Rossi biztosan nem számíthat Fiola Attila és Sallai Roland játékára, a sérüléssel küzdő Kleinheisler László, valamint a betegség miatt sokat kihagyó Kádár Tamás teljes felépülésében pedig csak reménykedni lehet. A meghatározó labdarúgók játékperceit tekintve viszont a rivális áll jobban, így a nagyszombati találkozó előtt papíron Szlovákia tűnik esélyesebbnek.

„Mindenki arról beszél, hogy Szlovákia az esélyes, de számtalan példát láttunk már arra, hogy az előzetesen favoritnak tartott csapat csalódást okozott – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Pavel Hapal, a szlovák válogatott szövetségi kapitánya. – Mivel Nagyszombatban rendezik a mérkőzést, valóban nagyobb esélyünk van a győzelemre, de a pontokért kőkeményen meg kell küzdenünk. Kiélezett találkozóra és szikrázó küzdelemre számítok, nem túlzás kijelenteni, hogy rangadóval kezdünk. Hatalmas az érdeklődés, a szurkolók biztosan remek hangulatot varázsolnak a stadionba.”

A 49 esztendős cseh szakember lapunk kérdésére elmondta, bár a magyar labdarúgással kapcsolatban kevés emléket tudna felidézni, a válogatott edzőközpontját jól ismeri, korábban kétszer is Telkiben edzőtáborozott aktuális csapatával.

„Már elkezdtük feltérképezni a magyar válogatottat, amely Marco Rossi irányításával agresszívan és szervezetten futballozik, a legnagyobb erőssége pedig a csapategység – folytatta a szlovákok kapitánya. – Természetesen néhány gyenge pontot is felfedeztünk, de ezeket egyelőre megtartom magamnak. A magyaroknak talán nincsenek olyan játékosaik, mint Luka Modric vagy Gareth Bale, de a futball nem egyéni sportág, ezért éppen a csapategységben bízhatnak.”

A két ország történelmi múltja miatt parázs mérkőzés várható, a felfokozott hangulatra pedig a válogatottat 2018 októbere óta irányító Pavel Hapal is igyekszik felkészíteni labdarúgóit.

„Elég időt töltöttem Szlovákia kispadján ahhoz, hogy tudjam, mit jelent ez a párosítás az országnak. Remek hangulat lesz a stadionban, ez nyilván a labdarúgók teljesítményére is hatással lesz, bízom benne, hogy sportszerű légkörben, incidens nélkül ér véget a találkozó. Ha ki akarunk jutni a kontinenstornára, mindenképpen győznünk kell hazai pályán, csak a három pont elfogadható. Ennek megszerzéséhez viszont helyzetek és gólok kellenek, ezért megígérhetem, hogy támadó felfogásban lépünk pályára, ám a fegyelmet és a taktika betartását minden játékosomtól megkövetelem, nem akarok ész nélkül a falnak rohanni.”

Horvátország – Szigorú budapesti vizsga
A hét elején kihirdette az Azerbajdzsán, valamint Magyarország ellen készülő horvát keretet Zlatko Dalic szövetségi kapitány, amelyben a Liverpool sérüléssel bajlódó hátvédje, Dejan Lovren is helyet kapott, és úgy tűnik, a budapesti mérkőzésen már pályára léphet. Azt viszont nem tudni, ki áll a gólvonal előtt, a világbajnokságon első számú kapusnak számító Danijel Subasic a torna után lemondta a válogatottságot, míg az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken lehetőséget kapó Lovre Kalinic januári klubváltása után a kispadon ül az Aston Villában.
„Minden mérkőzés veszélyes lehet, főleg a selejtezősorozat elején – mondta a válogatottat nyáron világbajnoki ezüstéremig vezető szakember a horvát szövetség honlapján. – Budapesten telt ház vár ránk, igen nehéz, nagy igénybevételt jelentő mérkőzéssel. Nem szabad elkényelmesednünk, mert abból bajok lehetnek. Wales, Magyarország és Szlovákia is kvalifikált a legutóbbi Európa-bajnokságra, a budapesti mérkőzés az egyik legszigorúbb, legkeményebb vizsgánk lehet az egész selejtezősorozatban”
A válogatott két legnagyobb csillaga ellentétes utat járt be az elmúlt hetekben, a Real Madridban futballozó aranylabdás Luka Modric két vesztes el Clásico, valamint BL-kiesés után érkezik a kerethez, míg a Barcelonában játszó Ivan Rakitic duzzad az önbizalomtól, elvégre a spanyol bajnokság múlt szombati rangadóján győztes gólt szerzett a Santiago Bernabéuban. Igaz, a Lyon elleni BL-nyolcaddöntő még hátravan neki.
Wales – Szenved a kulcsember
Könnyen megtörténhet, hogy a walesi válogatottat irányító Ryan Giggs újoncot avat az Európa-bajnoki selejtezőn, a szövetségi kapitány múlt hét végén az angol másodosztályban szereplő Rotherham United hazai meccsén járt, ahol a 25 esztendős középpályás, Will Vaulks, valamint az ausztrál és walesi állampolgársággal is rendelkező Ryan Williams teljesítményét figyelte. A csapat eredményessége persze legnagyobb részben nem tőlük, hanem a Real Madridban futballozó Gareth Bale-től függ. Csakhogy a madridiak sztárja távol van a csúcsformájától, klubjával egy hét alatt gyakorlatilag az egész idényét romba döntötte, csapattársai szerint a mai napig nem sikerült beilleszkednie, és az utóbbi meccseken a közönség is hangos füttyszóval búcsúztatta lecserélése után. A válogatott főpróbája március 20-án Trinidad és Tobago ellen lesz, négy nappal később Szlovákia következik.
Azerbajdzsán – Nem kell kapkodni
Azerbajdzsánban nem siették el a szövetségi kapitány kinevezését, február 11-én jelentették be, hogy a korábbi horvát válogatott Nikola Jurcevic vezeti a Dimitrij Nazarovval felálló csapatot a selejtező során – kezdésként mindjárt Horvátország ellen.
„Tudom, nehéz feladat előtt állunk, de a célunk, hogy folyamatosan javuló játékkal kijussunk az Európa-bajnokságra – mondta a selejtező előtt az egy évre aláíró 52 esztendős szakember. – Az ellenfelek mellett a saját korlátainkkal is meg kell küzdenünk, az azeri bajnokságban szereplő játékosok ugyanis nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy négy nap alatt két mérkőzésen kell pályára lépniük. A támadófutball híve vagyok, de természetesen nem úgy játszunk majd a horvátok elleni idegenbeli találkozón, mint ahogy a magyarok ellen hazai pályán.”

EB 2020, SELEJTEZŐ, MENETREND

E-CSOPORT
Horvátország
Wales
Szlovákia
MAGYARORSZÁG
Azerbajdzsán

Március 21., csütörtök
20.45: Horvátország–Azerbajdzsán
20.45: Szlovákia–Magyarország
Március 24., vasárnap
15.00: Wales–Szlovákia
18.00: Magyarország–Horvátország
Június 8., szombat
15.00: Horvátország–Wales
18.00: Azerbajdzsán–Magyarország
Június 11., kedd
18.00: Azerbajdzsán–Szlovákia
20.45: Magyarország–Wales
Szeptember 6., péntek
20.45: Szlovákia–Horvátország
20.45: Wales–Azerbajdzsán
Szeptember 9., hétfő
18.00: Azerbajdzsán–Horvátország
20.45: Magyarország–Szlovákia
Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik