Válogatott: Mészöly Géza nem mond nemet, ha felkérik kapitánynak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.16. 10:09
A hét közben Angliától 4–1-es vereséget szenvedő U19-es válogatott szövetségi edzője, Mészöly Géza a kudarc ellenére úgy véli, Európa nyolc legjobb korosztályos válogatottja között van a magyar együttes, és arról is beszélt, hogy ha felkérnék Egervári Sándor utódjának, akkor elvállalná a felnőtt válogatott irányítását is.

„Nem annyira tragikus a helyzet, mint ahogy látszik – kezdte a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatát Mészöly Géza, az U19-es válogatott szövetségi edzője az angolok elleni 4–1-es vereség kapcsán. – Ahogy a meccs után is elmondtam, nem volt háromgólos különbség a két együttes között. Többet birtokoltuk a labdát, tetszetősebben futballoztunk, az angolok viszont könyörtelenül kihasználták hibáinkat, és belőtték a helyzeteiket. De ez a kilencvenötös korosztály igenis sokra hivatott. Gyönyörű győzelmeket arattunk Európa legjobbjai ellen, ezt ne felejtse el senki. És tudja mit? Nem bánom, hogy kikaptunk az angoloktól, kellenek az ilyen pofonok, hogy a fiúk lelkileg is megerősödjenek, és helyén kezeljék a dolgokat. Ki merem jelenteni, hogy a jövő évi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon esélyesként indulunk. Magyarország igenis ott van Európa legjobb nyolc együttese között.” Mészöly Géza, az U19-es válogatott szövetségi edzője az angolok elleni 4–1-es vereség kapcsán. – Ahogy a meccs után is elmondtam, nem volt háromgólos különbség a két együttes között. Többet birtokoltuk a labdát, tetszetősebben futballoztunk, az angolok viszont könyörtelenül kihasználták hibáinkat, és belőtték a helyzeteiket. De ez a kilencvenötös korosztály igenis sokra hivatott. Gyönyörű győzelmeket arattunk Európa legjobbjai ellen, ezt ne felejtse el senki. És tudja mit? Nem bánom, hogy kikaptunk az angoloktól, kellenek az ilyen pofonok, hogy a fiúk lelkileg is megerősödjenek, és helyén kezeljék a dolgokat. Ki merem jelenteni, hogy a jövő évi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon esélyesként indulunk. Magyarország igenis ott van Európa legjobb nyolc együttese között.”

„A vereség persze nem a véletlen műve, magam is jól tudom. Ott vannak a Bobál ikrek, nálam alapember mind a kettő, s ezek a fiúk néhány napja NB III-as bajnoki meccsen léptek pályára a visszafogott játékerőt képviselő Dabas ellen. Ha jól tudom, nyertek kilenc-nullára, nagyjából futottak három métert, és meg sem izzadtak. Most meg az angol gladiátorokkal meccseltek. Lehet így felkészülni? Vagy vegyük Kalmár Zsolt esetét. Még az angol kapitány is dicsérte, itthon mindenki tisztában van vele, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb tehetségéről van szó. Na most ez a srác épp csütörtökön, az angolok ellen játszott először ötvenkét percet egyhuzamban. Mert Győrben rendszerint csere. Nem jól van ez így. Nézzük meg ezzel szemben az angolokat, néhányan közülük már bemutatkoztak a Premier League-ben, de a többiek is egytől egyig ott vannak a felnőttkeretben. Együtt edzenek a legjobbakkal. Mi meg NB III-as játékosokkal állunk ki ellenük” – nyilatkozta Mészöly, aki arra a kérdésre is válaszolt, elvállalná-e a feladatot, ha felkérnék, hogy legyen a lemondott szövetségi kapitány, Egervári Sándor utódja a felnőtt válogatottnál.

„Rendkívül megtisztelő, hogy engem is emlegettek Egervári Sándor lehetséges utódjaként, de azt mondom, az én időm kétezer-tizenhat után jöhet el, amikor már sikeresek voltunk az Eb-n, a vb-n és az olimpián. Persze, ha most felkérnének, nem mondanék nemet. Azzal a tudattal, hogy már jól ismerem a jövő magyar válogatottjának tagjait” – mondta Mészöly Géza.

A SZAKEMBERREL KÉSZÜLT TELJES INTERJÚT, AMELYBEN A MAGYAR UTÁNPÓTLÁS KAPCSÁN TÍZÉVES FEJLŐDÉSI SZAKASZRÓL BESZÉL, ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik