Válogatott: Ma nagyon bejött az offenzív, labdatartó taktika - Van Marwijk

2011.03.25. 22:46
Címkék
A Magyarország–Hollandia (0-4) labdarúgó Eb-selejtező utáni sajtótájékoztatón Bert van Marwijk holland kapitány elmondta, maximálisan megvalósították az előzetes elképzeléseiket.

„Tegnap azt mondtam, tiszteljük a magyarokat, de azért jöttünk, hogy győzzünk. Mi minden ellenfél ellen erre törekszünk. A játékstílusunk labdatartásra épülő, offenzív stratégia. Ez nem mindig jön be annyira, de ma nagyon bejött” – nyilatkozta Van Marwijk.

„A magyarok nem tudták ránk erőltetni az akaratukat, nem tudtak dominálni, de nekünk ez sikerült. Az volt a veszély, hogy könnyelművé válunk, de szerencsére ez nem következett be” – tette hozzá a szakember.

„A mérkőzés nagy részében élveztem, amit láttam. Úgy játszottunk, ahogy akartunk, egy idegenbeli mérkőzésen teljesen reménytelen helyzetbe hoztuk az ellenfelünket. A magyar csapat három selejtezőt megnyert egymás után, és ha egy ilyen együttest tudunk néha megalázó szituációba hozni – mert néha megalázó volt –, akkor büszkék lehetünk magunkra. Ezt akartuk, ezért jöttünk" – értékelt Van Marwijk a Voetbal Internationalnak.

Sok mindent elmond a mérkőzésről, hogy a mértékadó sportlap gyakorlatilag „pólyás riválisnak" minősítette a magyar válogatottat.

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Galatasaray–Barcelona, Union–Dortmund, Bayern–Leipzig 

Légiósok
47 perce

Sportlövő-vk: Péni István negyedik légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája

Bomba meglepetés: belga játékos búcsúztatta Alcarazt Sanghajban

Tenisz
2 órája

Merre tovább, magyar sport? címmel konferenciát rendeznek

Egyéb egyéni
2 órája

A román szövetséghez fordult a Sepsiszentgyörgy a magyarellenes rigmusok miatt

Minden más foci
2 órája

Miattuk lesz fényes a sportág jövője: a 15 legtehetségesebb 22 éven aluli női kézilabdázó

Képes Sport
2 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Ez egy megnyert pont” – Győri-Lukács Viktória

Kézilabda
3 órája