Válogatott: Láttuk a különbséget a két csapat játékosai között – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.15. 22:13
null
Munkában a magyar védelem (Fotó: Földi D. Attila)
A magyar labdarúgó-válogatott Király Gábor és Juhász Roland búcsúmérkőzésén 2–0-s vereséget szenvedett Svédországtól. Bernd Storck szövetségi kapitány szerint láthattuk a különbséget a topcsapatok játékosai és a mieink között.

„Szeretném megköszönni Gábornak és Rolandnak az együttműködést. Köszönöm a munkájukat, minden jót kívánok nekik, ezt a meccset értük játszottuk. Ami a mérkőzést illeti: jó teszt volt, nagyon erős csapattól kaptunk ki. Az első félidőben nem játszottunk jól, a másodikban megpróbáltunk futballozni, de láttuk a különbséget a topcsapatok játékosai és a mieink között. Látjuk, hol tartunk, van még miben fejlődnünk” – mondta Bernd Storck a mérkőzést közvetítő M4 Sportnak.

A szövetségi kapitány az összecsapás utáni sajtótájékoztatón is elmondta, tanulságos volt ez a meccs.

„Jó, tanulságos mérkőzés volt a számunkra. Látnunk kellett, hogyan tudunk teljesíteni egy ilyen csapat ellen, mint a svéd, amelynek komoly tapasztalata van nemzetközileg, rendre ott van a világversenyeken. A különbségek megmutatkoztak, de ez rendben van, ezekből tudunk tanulni. Jó volt ez a mai, sok tapasztalatot gyűjtöttünk, a magyar játékosok sokat fejlődhetnek azok alapján, amiket láttak a svédektől.”

„Egy-két futballistának még nincs kellő nemzetközi tapasztalata, nincs meg a kellő ritmusa. Az Eb után sajnos nem mindig volt lehetőség arra, hogy sokat játszassuk őket, ilyenkor a különbségek azért megmutatkoznak. Fontos, hogy nemzetközileg több összecsapást tudjunk játszani, ezek segítenek eggyel tovább lépni, mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk.”

Storck röviden évet is értékelt.

„A magyar futball tekintetében ez mindenképpen sikeres esztendő volt. Nemzetközi szinten helytálltunk, összességében jó meccseket játszottunk. Elégedettek lehetünk, az Európa-bajnokságon jól képviseltük az országot, s versenyben vagyunk a 2018-as világbajnokságra való kijutásért is. A selejtezőkön egy-két ponttal szerezhettük volna többet, ám a 2017-es esztendőben lesz lehetőségünk a javításra. A következő feladat az Európa-bajnok portugálok ellen jön, nehéz lesz, de vállaljuk. Elégedettek lehetünk a fejlődéssel, a fiatalok beépítésével, láthatjuk, vannak tehetségeink, a jövőre nézve ez nagyon pozitív.”

A svéd kapitány, Jan Andersson értékelésében arról beszélt, hogy alapvetően elégedett a látottakkal, csak amiatt csalódott egy kicsit, hogy nem szereztek több gólt. A magyar csapat játékáról nem kívánt beszélni.

Bernd Storck sajtótájékoztatója

Jan Andersson értékelése

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
Tegnap, 14:22

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
Tegnap, 10:34

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
Tegnap, 8:43

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
2026.09.24. 08:29

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Saját szurkolója rúgta fel a Juventus játékosát, sérülés lett a vége – videó

Olasz labdarúgás
2026.08.20. 08:45

Vida Máté: A pályafutásomat a sérülések törték ketté

Magyar válogatott
2026.08.19. 06:37