Válogatott: Stieber és Szalai újra a bő keretben, Tőzsér nincs!

Vágólapra másolva!
2015.10.28. 16:54
null
Szalai Ádám tagja a magyar válogatott bő keretének (Fotó: Földi Imre)
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte bő keretét a Norvégia elleni Európa-bajnoki pótselejtezőkre.

 

A bő keretben ismét helyet kapott a Feröer és Görögország elleni mérkőzések előtt a szűk névsorból kimaradó két Bundesliga-játékos, Stieber Zoltán és Szalai Ádám, ugyanakkor ezúttal nincs a keretben a légiósok közül Tőzsér Dániel.

Hiányzik Gulácsi Péter is, akinek a helyére Nagy Gergely került be. A legutóbbi bő kerethez képest „új arc” ezúttal a debreceni Korhut Mihály, a fradista Varga Roland, három videotonos, Kleinheisler László, Kovács István és Gyurcsó Ádám, illetve két Puskás Akadémia-játékos, Pekár László és Sallai Roland. Kleinheislerrel kapcsolatban érdekesség, hogy ebben a szezonban még egy meccsen sem lépett pályára az NB I-ben.

„Bizakodó vagyok, hiszen minden jól alakul a csapat felkészülése szempontjából – fogalmazott az mlsz.hu-nak a kerethirdetésről Bernd Storck. – Nagyszerű lehetőség például, hogy átfogó képet kaphatok a legjobb hazai játékosokról a végső kerethirdetés előtt. Olyanok is bizonyíthatnak, olyanokat is személyesen láthatok az edzéseken, akik esetleg a jövő válogatottjai lehetnek, és akik még nem jutottak el a kerettagságig.”

Mint a szövetségi kapitány elmondta, később, a jövő héten pénteken dől el, kik kerülnek be a végleges utazó keretbe, az azonban biztos, hogy a kimaradó tehetségek között lesznek olyanok, akik majd az Izraelben pályára lépő U21-es kerethez csatlakozhatnak.

„Hálás vagyok a klubok, az edzők kooperatív hozzáállásáért, és a szurkolók rugalmasságát is köszönöm. Számunkra most minden lehetőséget meg kell ragadni azért, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból az előttünk álló időszakban.”

A kapitány természetesen nemcsak a hazai, hanem a külföldön futballozók névsorát is kijelölte, amelyben ismét szerepel Szalai Ádám és Stieber Zoltán neve. „Beszéltem a Bundesligában játszó játékosokkal, és látom, hogy a helyzetük némileg változott, jó irányba. Minden remény megvan arra, hogy folytatódik a tendencia, és több játéklehetőséget kapnak, így a bő keretben már számolok velük” – tette hozzá Bernd Storck.

A Kínában futballozó Elek Ákos náluk – és a többi idegenlégiósnál – korábban, már a jövő szerdán bekapcsolódik a vasárnap induló munkába Telkiben.

A MAGYAR VÁLOGATOTT BŐ KERETE A NORVÉGIA ELLENI PÓTSELEJTEZŐKRE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás), Megyeri Balázs (Getafe), Nagy Gergely (Vasas)
Védők:
Botka Endre (Bp. Honvéd), Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton FC), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros), Vanczák Vilmos (FC Sion)
Középpályások:
Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Gera Zoltán (Ferencváros), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros)
Támadók:
Bódi Ádám (DVSC-Teva), Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Videoton), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Pekár László (Puskás Akadémia), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburger SV), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros)

A MUNKÁBA TELKIBEN MÁR VASÁRNAP BEKAPCSOLÓDÓ ITTHON JÁTSZÓK
Kapusok:
Dibusz Dénes (Ferencváros), Király Gábor (Haladás), Nagy Gergely (Vasas)
Védők: Botka Endre (Bp. Honvéd), Bosnjak Predrag (Haladás), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Juhász Roland (Videoton FC), Korhut Mihály (Debreceni VSC), Lang Ádám (Videoton FC), Leandro (Ferencváros), Pintér Ádám (Ferencváros)
Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Videoton), Kovács István (Videoton), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia), Nagy Ádám (Ferencváros)
Támadók: Bódi Ádám (Debreceni VSC), Böde Dániel (Ferencváros), Gyurcsó Ádám (Videoton), Pekár László (Puskás Akadémia), Sallai Roland (Puskás Akadémia), Varga Roland (Ferencváros)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik