nemzetisport.hu 2015.03.16 13:59 Frissítve: 2015.03.30 02:46

Válogatott: Guzmics másfél év után újra a keretben

A lengyel sajtó úgy tudja, hogy Guzmics Richárd is ott lesz a Görögország elleni Eb-selejtezőre (március 29.) készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében. A Wisla Kraków hivatalos honlapján kiadott közleményben megerősítette a hírt.

Guzmics Richárd immár légiósként lehet válogatott (Fotó: NS-archív)

 

„A Wisla Kraków védője, Guzmics Richárd meghívót kapott a magyar válogatott bő keretébe. A magyar válogatott március 29-én 20.45-kor fogadja Budapesten Görögország nemzeti csapatát” – tudatta a Wisla.

A Wisla Kraków magyar légiósa hétszer szerepelhetett eddig a nemzeti együttesben, legutóbb 2013. október 11-én, amikor vb-selejtezőn Hollandiában szenvedtünk kiütéses vereséget (8–1) a házigazdáktól.

A 27 éves Guzmics pályafutása azóta nagy fordulatot vett, tavaly nyáron légiósnak állt. A Wisla egyik megbecsült játékosaként nyilatkozataiban többször említette, hogy milyen motivációt jelent számára visszakerülni a válogatottba. Nos, Dárdai Pál szövetségi kapitány elérkezettnek látta az időt a meghívó postázására. 

A lengyel Canal Plus úgy tudja, a Lengyelországban légióskodó magyar kontingens tagjai közül Lovrencsics Gergő és Kádár Tamás (egyaránt Lech Poznan) is meghívót kapott Dárdaitól.

A 2014-es évben Juhász Roland (7 mérkőzés, 539 játékperc) szerepelt a legtöbbet a védelem tengelyében a nemzeti csapatban. Dárdai Pál kapitánysága során Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás és Lang Ádám lépett eddig pályára Juhász mellett középhátvédként.

Dárdai Pál várhatóan kedden hirdeti ki bő keretét a Görögország elleni Eb-selejtezőre, majd a hétvégi mérkőzéseket követően szűkíti azt.

2020.02.16 20:35:34

Magyar válogatott MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Manapság az ilyesmi lehetetlen, ahogy az is, hogy a szurkoló kiballagjon kedvenc csapata edzésére, s figyelje a gyakorlást.

2020.02.10 21:23:46

Magyar válogatott L. P. I.

2020.02.10 21:40:40

Magyar válogatott DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Ha nő a játékideje és elkezdi termelni a gólokat, valóban lesz értelme a beszélgetésnek

2020.02.08 11:32:56

Magyar válogatott Sz. Gy.

Évi száznál több rendezvényre, egymillió vendégre és megtérülő üzemeltetésre számítanak a Nemzeti Sportközpontoknál.

2020.02.06 07:20:54

Magyar válogatott SZELI MÁTYÁS

Az UEFA Eb-rendezésért is felelős igazgatója szerint idővel BL-döntőnek adhat otthont a magyar főváros.