Válogatott: Gulácsi nem aggódik a melanómaveszély miatt

Vágólapra másolva!
2014.09.28. 13:22
null
Gulácsi Péter nagyon szeretett volna Bukarestbe utazni, ám az egészsége fontosabb (Fotó: Reuters)
Gulácsi Péterről Dárdai Pál bemutatkozó sajtótájékoztatóján adták hírül, hogy bőrelváltozást fedeztek fel a testén, ami azonnali beavatkozást igényel. A Red Bull Salzburg kapusa emiatt nem védhet a magyar labdarúgó-válogatott romániai Eb-selejtezőjén.

 

– Tudja, hogy egy ország aggódik önért?
– Igen, bár remélhetőleg azért nem annyira drámai a helyzet – felelte a 24 esztendős Gulácsi Péter. – Évente járok bőrgyógyászhoz, mert elég sok anyajegy van a testemen, amelyeket muszáj időről időre megvizsgálni. Múlt pénteken jött meg az eredmény, amely szerint mindet rendben találták, egyet kivéve. Az az egy viszont annyira súlyosan elváltozott a legutóbbi kontroll óta, hogy a melanómaveszély miatt nem várhat az eltávolítása.

– Megijedt?
– Nem vagyok aggódó típus, sőt mindig a lehető legjobb forgatókönyvet képzelem el. Úgysem lesz baj, nagyjából ez az alapállásom. Ezúttal is azért mentem el végül három specialistához, egy-egy magyarhoz, osztrákhoz és némethez, hogy kiderüljön, várhat-e a műtét. Nagyon szerettem volna ugyanis elutazni Bukarestbe a válogatottal. Ezért is volt mindjárt az az első reakcióm, megoldható-e, hogy csak a télen távolítják el az anyajegyet. Mindhárom orvos azt felelte, egy hetet még lehet várni, két és fél hónapot azonban nem. Felesleges kockázatot vállalnék. És bármennyire fontos is nekem a címeres mez, a klubom, van, ami a futball felett áll: az egészség. Bár egyáltalán nem pánikolok, ez olyan ügy, amire a családunkban oda kell figyelni.

– Mikor műtik?
– Október hatodikán Németországban. A klubom kérte, hogy a válogatott miatti szünetig húzzam ki, ezt az orvosok is elfogadták, addig edzhetek és védhetek.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY GULÁCSI PÉTER MIT VÁR A BUKARESTI EB-SELEJTEZŐTŐL, OLVASSA EL A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN MEGJELENT TELJES INTERJÚT – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
8 órája

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megtörné góltalanságát az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.01.27. 10:55

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Bundesliga: megvan, mikor pótolják Gulácsiék elhalasztott meccsét

Német labdarúgás
2026.01.13. 12:06

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik