Válogatott: „Gólt kaptunk, és elb…dott a tervünk” – norvégok mondták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.16. 15:11
null
Norvég szakértők szerint Ödegaard budapesti csapatba állítása is kapkodása utal (Fotó: Korponai Tamás)
A norvég sajtó és közvélemény az Eb-pótselejtezős kudarc után a szakmai stábot hibáztatja a rossz döntései miatt, ennek ellenére Per-Mathias Högmo alighanem marad a helyén a Magyarországtól elszenvedett kettős vereség után is.

 

 

Bár az egyik norvég oldalon található szavazás szerint minden három emberből kettő szerint Per-Mathias Högmónak távoznia kell a szövetségi kapitányi posztról, a legfrissebb hírek szerint a nőkkel olimpiai bajnoki címet nyerő szakember maradhat az északi válogatott élén.

„A célunk az volt, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra. A csoportból való továbbjutást, a pótselejtezőt teljesítettük, de itt megálltunk. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk a sok kihívást, a fejlődést és az új játékosok beépítését is. Ezért ő marad a kapitány” – fogalmazott Yngve Hallén, a norvég szövetség elnöke hétfő reggel a norvég sajtónak a budapesti repülőtéren.

Az Aftenposten szerint Högmo nagyot kockáztatott, mindent egy lapra tett fel, és mindent elveszített. „Vége, és ismét sötétség a vége. Újra. A Groupama Aréna elképesztő hangzavarához egyetlenegy dolog vezetett: az edzői stáb taktikailag hibás döntései a csapat utóbbi két évének legfontosabb mérkőzései előtt.”

A cikk szerzője szerint a norvég kapitány sikeresen vezényelte le a generációváltást, de a nagy meccseken, a kulcspillanatokban rendre kudarcot vallott. A visszavágón az is bebizonyosodott: Martin Ödegaardnak nemzetközi színtéren még nagyon sokat kell mutatnia, hogy igazolja tehetségét.

Az oldal külön cikkben idézi Örjan Nyland kapust, aki szerint „kínos elszállni Magyarországgal szemben”, ugyanakkor megvédte a válogatott edzői stábjának döntéseit.

„Nagyon kellemetlen, hogy ettől a csapattól kikaptunk, ugyanakkor megérdemeltük. Viszonylag sokszor tudtunk helyzetet kialakítani, de nem szereztünk gólt ezekből, így nem szolgáltunk rá a franciaországi utazásra. Ezért elismerés jár a magyaroknak” – mondta a kapus.

A Dagbladet is élesen kritizálja a kapitányt, aki „pályafutása legostobább hibáját követte el a
csapat-összeállítás terén”, amikor Budapesten vérbeli csatár nélkül, illetve Ödegaard és Elyounoussi személyében két tapasztalatlan játékossal dobta csatába az övéit. Azt maguk a játékosok is elismerik, hogy a taktika nem vált be – a Norwich City játékosa, Alexander Tettey nem fogta vissza magát, amikor erről kellett beszélnie.

„A főnöknek volt egy terve, ezért változtatott az összeállításon. De ez nem jött be nekünk, sajnos. Ők szerezték az első gólt, és ezzel a tervünk elb…dott. Taktikailag belesétáltunk egy csapdába. Gólt kaptunk, amikor nem szabadott, ez nagy-nagy csalódás. Nem lehetett volna két meccset elveszíteni egy ilyen csapat ellen” – fogalmazott a középpályás.

A norvég Tv2 honlapja a norvég Twitter-felhasználók keserű meglátásaiból gyűjtött össze egy csokorra valót. Íme, néhány:

• Hallvard Flatland: „Javaslom, hogy rendezzünk alternatív Európa-bajnokságot Norvégiával, Gibraltárral, Andorrával, San Marinóval, Feröerrel, Máltával, Moldovával, Liechtensteinnel.”

• Mads Hansen: „Magyarország egy gólt szerzett négy szögletből, Norvégia nullát 25-ből.”

• TvitterBestemor: „Szükségünk van egy játékosra, aki sokkal ügyesebben használja a lábát, ha holnap reggel tényleg ki akarjuk rúgni Högmót.”

• Öyvind Brunvoll: „Högmo trükkje: alkalmazzunk olyan taktikát, amit a magyarok nem ismernek. Kár, hogy a norvégok is így vannak ezzel.”

EB-PÓTSELEJTEZŐ, VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–NORVÉGIA 2–1 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 22 186 néző. Vezette: Velasco Carballo (spanyol)
MAGYARORSZÁG: Király G. – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Nagy Á. – Dzsudzsák, Elek (Pintér Á., a szünetben), Kleinheisler (Németh K., 74.), Lovrencsics – Priskin (Böde, 62.). Szövetségi kapitány: Bernd Storck
NORVÉGIA: Nyland – Elabdellaoui, Hovland, Forren, Aleesami – Tettey, Johansen – Skjelbred (Berget, 80.), Ödegaard (Pedersen, a szünetben), Elyounoussi (Helland, a szünetben) – Henriksen. Szövetségi kapitány: Per-Mathias Högmo
Gólszerző: Priskin (14.), Nyland (83. – öngól), ill. Henriksen (87.)
A párharcot kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel Magyarország nyerte meg

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik