Válogatott: Ez a szurkolók sikere is, nélkülük nem mennénk semmire – Szoboszlai

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.11.20. 08:01
Szoboszlai Dominik nem tudja, meddig tart még a magyar válogatott veretlenségi sorozata, de azt megígérte, mindent meg fognak tenni, hogy minél hosszabb legyen. A bolgárok ellen kihagyott helyzet miatt még mindig mérges magára, de reméli, Montenegró ellen ezt ki tudta javítani. 

„Ezt nem lehet szavakba önteni. Őszinte leszek, nagyon kevés alkalommal éreztem ilyet, amit most. Tényleg mindenki mosolyog, az emberek örülnek a mi sikereinknek – ami egyben az ő sikerük is, mert nélkülük nem mennénk semmire. Büszke vagyok a csapatra, büszke vagyok a szurkolókra. És ahogy mondtam, ez csak a kezdet” – mondta Szoboszlai Dominik a közös ünnepléssel kapcsolatban.

Videónkban arról is beszél, meddig tarthat a veretlenségi sorozata a magyar válogatottnak, volt-e benne még dacosság a bolgárok elleni meccs után, valamint az is szóba kerül, hogy minden meccsen meg akarja mutatni, miért ő lett a csapatkapitány.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT,10. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 3–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,65 ezer néző.V:Makkelie (holland)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 90+4.), Styles (Horváth K., 63.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám Martin (Németh A., 78.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
MONTENEGRÓ:Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Vesovics (M. Vukcsevics, 55.), M. Jankovics (A. Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics.Szövetségi kapitány:Miodrag Radulovics
Gólszerző:Szoboszlai (66., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. Rubezsics (36.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Szerbia–Bulgária 2–2(Veljkovics 17., Babics 82., ill. Ruszev 59., Deszpodov 69.)
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG853–16–7+918
2. Szerbia842215–9+614
3. Montenegró83239–11–211
4. Litvánia81348–14–66
5. Bulgária8–447–14–74

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
2026.11.04. 11:49

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21