Válogatott: Egervári a 17. és a 18. újoncot is a mély vízbe dobta

Vágólapra másolva!
2013.09.11. 11:16
null
Gyömbér (balra) volt Egervári Sándor 18. újonca a válogatottban (Fotó: Szabó Miklós)
Devecseri Szilárd és Gyömbér Gábor személyében mindjárt két újoncot avatott Egervári Sándor szövetségi kapitány az Észtország elleni győztes hazai vb-selejtezőn (5–1). Devecseri, a Haladás 23 éves középső védője Laczkó Zsoltot váltotta a 62. percben, míg a ferencvárosi Gyömbér a 75. percben állt be Elek Ákos helyére a középpályára. A válogatott élére 2010 nyarán kinevezett szakembernél az eltelt három év alatt már tizennyolc játékos mutatkozhatott be a nemzeti együttesben.

 

Egervári Sándor óvatos kezdés után – másfél év alatt hét újonc –, a 2012 eleje óta eltelt ugyancsak másfél évben már tizenegy játékost próbált ki. A posztokat tekintve a védők viszik el a pálmát (nyolc), őket a középpályások követik (hét), és a két támadó mellett egy kapus is bevetésre került. Közülük tizenegyen felkészülési találkozón mutatkozhattak be, ami rendjén is lenne, ne tétre menő találkozón éljék át először a válogatottsággal járó izgalmakat. Devecseri és Gyömbér viszont a tétmeccsen bemutatkozók számát gyarapította, bár mindezt egy olyan összecsapáson, amelyen erősen nekünk állt a zászló, egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk. A védő 3–1-es, a középpályás 4–1-es állásnál léphetett pályára.

EGERVÁRI SÁNDOR ÚJONCAI
Név (életkor/poszt) meccs/gól
dátumellenfél
státusz
Bogdán Ádám (25/kapus) 16/0 2011.6.3. Luxemburg 1–0 felk. (i.) kerettag
Böde Dániel (26/támadó) 6/2 2013.2.6. Fehéroroszország 1–1 felk. (i.) kerettag
Debreceni András (24/védő) 1/0 2012.6.1. Csehország 2–1 felk. (i.) nem kerettag
Devecseri Szilárd (23/védő) 1/0 2013.9.10. Észtország 5–1 vb-s. (h.) kerettag
Guzmics Richárd (26/védő) 6/0 2012.11.14. Norvégia 0–2 felk. (h.) kerettag
Gyömbér Gábor (25/középp.) 1/0 2013.9.10. Észtország 5–1 vb-s. (h.) kerettag
Gyurcsó Ádám (22/középp.) 7/1 2012.6.1. Csehország 2–1 felk. (i.) nem kerettag
Kádár Tamás (23/védő) 14/0 2010.11.17. Litvánia 2–0 felk. (h.) kerettag
Korcsmár Zsolt (24/védő) 20/0 2011.8.10. Izland 4–0 felk. (h.) kerettag
Kovács István (21/középp.) 2/0 2013.3.22. Románia 2–2 vb-s. (h.) kerettag*
Lázár Pál (25/védő) 6/0 2010.9.3. Svédország 0–2 Eb-s. (i.) nem kerettag
Lipták Zoltán (28/védő) 13/1 2010.8.11. Anglia 1–2 felk. (i.) kerettag
Lovrencsics Gergő (25/támadó) 2/0 2013.6.6. Kuvait 1–0 felk. (h.) kerettag
Mészáros Norbert (33/védő) 8/0 2012.6.1. Csehország 2–1 felk. (i.) kerettag*
Pátkai Máté (25/középp.) 3/0 2012.10.16. Törökország 3–1 vb-s. (h.) kerettag*
Pintér Ádám (25/középp.) 17/0 2010.10.12. Finnország 2–1 Eb-s. (i.) nem kerettag*
Stieber Zoltán (24/középp.) 2/0 2011.9.2. Svédország 2–1 Eb-s. (h.) nem kerettag
Szakály Péter (27/középp.) 4/0 2012.6.1. Csehország 2–1 felk. (i.) kerettag
*: Pintér most azért maradt ki a keretből, mert nyáron nem volt klubja. Mészáros megsérült, Pátkai vésztartalék volt, Kovács István pedig az utánpótlás-válogatottban játszott.

Lipták még fehérvári játékosként mutatkozott be a válogatottban, ahová később újpestiként és most győriként is rendre meghívót kap.

Pintérrel mindössze kétszer kapott ki a válogatott, az amszterdami Eb-selejtezőn 5–3-ra és a Norvégia elleni felkészülési mérkőzésen Budapesten 2–0-ra.

Kádár Tamás 2012-ig csupán kétszer, azóta viszont 12-szer játszott a válogatottban, amelyben idén alapember lett.

Bogdán Ádám az Eb-selejtezők idején mutatkozott be a nemzeti együttesben, de akkor még csak a felkészülési találkozókon bizonyíthatott, viszont a vb-selejtezőkön eljött a korszakváltás ideje. Átvette a stafétát Király Gábortól, és immár egyértelműen ő az első számú megoldás kapusposzton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik