Válogatott: Durva egyéni hibákat követtünk el - Egervári

2012.09.11. 22:34
Címkék
Háromgólos vereséget (1–4) szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőn a Puskás Ferenc Stadionban a D-csoport favoritjától, Hollandiától. Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint csapata még nem elég érett arra, hogy felborítsa a papírformát.

„Durva egyéni hibákat követtünk el ezen a mérkőzésen, de el kell ismerni, hogy jobb csapat volt velünk szemben a pályán ezen az estén, gratulálni kell az ellenfélnek a győzelemhez – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő m1-en Egervári Sándor, aki közvetetten kitért az októberi selejtezőkre, az Észtország elleni idegenbeli, majd a Törökország elleni hazai találkozóra. – Javulnunk kell, ez nem vitás. Látható volt a holland csapat ellen: nem vagyunk elég érettek arra, hogy felborítsuk a papírformát. Bízom benne, hogy az októberi mérkőzéseken már azok leszünk.”Egervári Sándor, aki közvetetten kitért az októberi selejtezőkre, az Észtország elleni idegenbeli, majd a Törökország elleni hazai találkozóra. – Javulnunk kell, ez nem vitás. Látható volt a holland csapat ellen: nem vagyunk elég érettek arra, hogy felborítsuk a papírformát. Bízom benne, hogy az októberi mérkőzéseken már azok leszünk.”

Legfrissebb hírek

Erste Liga: kilenc nevezés érkezett a következő idényre

Jégkorong
1 perce

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
45 perce

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
1 órája

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
1 órája

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
1 órája

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik