Válogatott: Dominik jól kiszolgált, végre nem volt önző – Nagy Ádám

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2023.11.20. 06:11
„Ha nincs Varga Barnabás, akkor Nagy Ádám eldönti a meccset” –  hangzott el az öltözőbe menet a Montenegró elleni 3–1-es végeredményt beállító gólszerzőnk szájából. Persze ez csak vicc volt, s a harmadik Eb-jére készülő Nagy Ádám is úgy látta, hogy ezt a meccset bizony Szoboszlai Dominik döntötte el. 

Ádám Martin: Sör, remélem, lesz kint, a mulatós zenét meg visszük
Mint Messi a Barcelonában – Dibusz Szoboszlairól

„Egész mérkőzésen hallottam, hogy Marco Rossi arra kér, ne menjek előre, maradjak hátul, hogy megmaradjon a stabilitás a középpályán. Felnéztem az órára, láttam már 90+-ban vagyunk, illetve hogy a védelmi hármasunk hátul áll.Úgy voltam vele, beállok oda lesőharcsába, hátha lepattan a szabadrúgás. Nekem lett szerencsém. Dominik tök jól kiszolgált, végre nem volt önző” – idézte fel Nagy Ádám a gólját egy slusszpoént is beletéve.

Videónkban részletes is beszél a mérkőzés fordulópontjairól, az ünneplésről, s arra is kitér, hogy klubcsapatot kell-e váltania a télen, hogy biztosan ott legyen a harmadik Eb-jén.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT,10. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 3–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,65 ezer néző.V:Makkelie (holland)
MAGYARORSZÁG:
Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 90+4.), Styles (Horváth K., 63.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám Martin (Németh A., 78.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
MONTENEGRÓ:Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Vesovics (M. Vukcsevics, 55.), M. Jankovics (A. Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics.Szövetségi kapitány:Miodrag Radulovics
Gólszerző:Szoboszlai (66., 68.), Nagy Á. (90+3.), ill. Rubezsics (36.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A csoport másik mérkőzésén
Szerbia–Bulgária 2–2(Veljkovics 17., Babics 82., ill. Ruszev 59., Deszpodov 69.)
Szabadnapos: Litvánia

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. MAGYARORSZÁG853–16–7+918
2. Szerbia842215–9+614
3. Montenegró83239–11–211
4. Litvánia81348–14–66
5. Bulgária8–447–14–74

MINDEN, AMIT AZ EB-SELEJTEZŐRŐL TUDNI KELL, ITT!

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
Tegnap, 6:37

Nagy Ádám: Bizonyítani szeretnénk a Milan ellen

Európa-liga
2026.11.05. 09:12

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
2026.11.04. 11:49

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16