Válogatott: Büszke leszek, ha Marci pályára lép a válogatottban – Dárdai Pál

S. Zs.S. Zs.
2023.12.23. 08:46
null
Elképzelhető, hogy Dárdai Pál már márciusban láthatja Márton fiát játszani a magyar válogatottban (Fotó: Imago Images)
Korábban megírtuk, hogy Marco Rossi Németországban találkozott a Hertha játékosával, Dárdai Mártonnal, s a frissebb hírek szerint márciusban eldőlhet, pályára lép-e a magyar válogatottban.

 

Marco Rossi szövetségi kapitány márciusban meghívhatja Dárdai Mártont a válogatott keretbe – a hír kapcsán a Hertha BSC vezetőedzőjét, Dárdai Pált kérdeztük.

„Ez a kettejük dolga – mondta lapunknak a 2. Bundesligában szereplő berlini csapat vezetőedzője, korábbi magyar szövetségi kapitány.  – Örülök, hogy személyesen találkoztak, Marci elhívta az otthonába a kapitányt, de nyilván nem én döntöm el, ki lesz válogatott és ki nem. Azt mondtam a fiamnak, akkor lehet az, ha ötven-hetven felnőttmeccs már lesz mögötte.”

A korábbi 61-szeres válogatott elmondta: ahogy önmagát, a fiait sem ajánlgatta soha senkinek.

„Annyi szerencse lehetett a történetben, hogy amikor Marco Rossi Berlinben megnézte Marcit, úgy alakult a meccs, hogy az első félidőben védekező középpályást, a szünet után belső védőt játszott. Nekem az a fontos, hogy a fiam egészséges legyen, nyilván nagyon büszke leszek, ha pályára lép a válogatottban, mint ahogyan az voltam akkor is, amikor Palkó játszott címeres mezben.”

A berliniek szakvezetője elmondta, másik két fia sérült: Palkó a januári edzőtábor végén csatlakozhat a Hertha BSC keretéhez, Bence – a remények szerint – február elején edzhet a csapattal.

„Amint véget ért az átigazolási időszak, és kiderült, ki marad a Herthánál és ki távozik, megindultunk felfelé, éppen annyi gólt szereztünk, mint a listavezető Kiel, csak a Düsseldorf szerzett többet, ez jó eredmény – értékelte még a német másodosztályban történteket Dárdai Pál. – Ha a felkészülést jó kezdés követi, lehetnek merészebb álmaink, de mindig valósan értékeljük a helyzetet.”

A Hertha 17 fordulót követően a hetedik helyen áll a 18 csapatos 2. Bundesligában, hat pont hátrányban a rájátszást jelentő harmadik helytől.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.06.09. 23:15

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
2026.06.09. 22:45

Marco Rossi: A szurkolók megérdemlik, hogy közelről lássák a játékosokat

Magyar válogatott
2026.06.08. 18:52

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Ígéretes kazah fiatalok kaphatnak lehetőséget Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.08. 10:08

Marco Rossi a bravúrokat bemutató Yaakobishvili Áront és a hibája után stabilan játszó Osváth Attilát is megdicsérte

Magyar válogatott
2026.06.05. 22:40

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24
Ezek is érdekelhetik