Válogatott: Böde? A csapatnak kell gratulálni! – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 23:27
A magyar labdarúgó-válogatott Böde Dániel duplájával fordított a Feröer elleni Eb-selejtezőn, ezzel bebiztosította a (legalább) harmadik helyet az F-csoportban. A találkozó után így értékelt Bernd Storck, a mieink megbízott szövetségi kapitánya.

„Nehéz mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy Feröer ellen nem lesz könnyű. A meccs kezdetétől támadni akartunk, de nagyon nehéz helyzetbe kerültünk azzal, hogy az elején gólt kaptunk. A csapaton azonban látszott, hogy szeretnénk fordítani, mentek, küzdöttek a fiúk” – nyilatkozta Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

„Összességében ez bevált, mert nagyobb nyomást tudtunk gyakorolni Feröerre. Böde Dániel lőtt két fantasztikus gólt, ám az előkészítés is remek volt. Gratulálok a csapatomnak, hiszen remek munkát végzett, elértük a célt, a harmadik helyet. Még a legjobb harmadik helyre is van esélyünk, sőt akár a második pozícióba is odaérhetünk a csoportban” – fogalmazott a német szakember.

Storck kérdésre válaszolva kifejtette, a szünetben nem sokat beszéltek, inkább csak a cserékről volt szó. Nem izgult, mert érezte a csapaton, hogy képes lesz fordítani.

„Nem lepett meg Nagy Ádám kiváló teljesítménye. Korábban is bizonyított, az utánpótlásban a válogatottban és a klubjában is kiváló teljesítményt nyújtott, tudtam, mire képes. Fantasztikus labdarúgó, ma is nagyszerűen játszott.”

Storck hangsúlyozta, szerettünk volna támadni a meccs elejétől fogva, elsősorban a széleken, ám a korai gól keresztül húzta a számításainkat. Ezt követően egy olyan játékosra volt szükségünk, mint Böde Dániel, aki akkor tud igazán érvényesülni, amikor a tizenhatoson belül nyomást tudunk gyakorolni az ellenfélre.

„Feröer nem lepett meg. Tudtam, hogy nagyon jó csapat, amely nem csak elrugdossa a labdát. Azt kaptam az ellenféltől, amit vártam” – reagált egy kérdésre Storck, aki a tizenegyesgyanús szituációra nem kívánt reagálni, újra meg kell néznie a helyzetet.

Megkérdeztük a kapitányt arról is, hogy bár a szélsőjáték fontosságát hangsúlyozta, mégis olyan védők játszottak, akiknek nem a szélső felfutások az erősségeik.

„Kevés játékosom van a bal szélen. Bosnjak megsérült, Leandro el volt tiltva. Tudtam, hogy Kádárnak nem ez az eredeti posztja, de a klubjában is játszott már balhátvédet, azért került erre a posztra."

A Nemzeti Sport arról is kérdezte a szövetségi kapitányt, hiba volt-e Bödét kihagyni a kezdőcsapatból.

„Nem szeretnék külön egy játékossal foglalkozni. A csapatnak kell gratulálni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik