Válogatott: Bernd Storck hálás az NB I-es edzőknek

Vágólapra másolva!
2016.02.16. 17:36
null
Bernd Storck (balra) szerint nagyon jó játékosállományunk van (Fotó: Szabó Miklós)
Kedden kísérleti keretet hirdetett a jövő heti edzőtáborozásra Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakember a következő hónapok menetrendjéről és a válogatott összetételéről beszélt az M1-nek és az M4 Sportnak.

 

„Nagyon szépen köszönöm az NB I-es edzőknek, hogy lehetővé tették azt, hogy találkozzon a válogatott keret. Most még csak február van, de fontos, hogy korán elkezdjük a felkészülést. Vasárnap délután vágunk bele a munkába. Néhány tesztet szeretnénk végrehajtani a játékosokon azért, hogy lássuk, miben kell még fejlődniük a következő néhány hónapban. Később, néhány gyakorló feladatot is elvégeznek. Az utolsó napon, szerdán pedig játszanak majd egy edzőmérkőzést. Van néhány új játékosunk, fel akarjuk készíteni őket, nemcsak az Európa-bajnokságra, hanem a világbajnoki selejtezőkre is. Úgy gondolom, érdekes kihívás előtt állunk mindannyian” – árulta el a szakember.

„Azt hiszem, jó elegyet alkotnak a fiatal és a rutinos játékosok. Decemberben olyan futballistákat is meghívtam, akiket ismertem korábbról. Meg akartam adni nekik a lehetőséget, hogy bizonyítsanak. A fiatal korosztályokban is megnézzük, hogy ők mire képesek, aztán persze ott vannak azok a játékosok, akik kijuttatták az országot az Eb-re. Nagyon jó játékosállományunk van, és szeretnénk élvezni ezt az elkövetkező néhány napot.”

Bernd Storck csapatára legközelebb március 26-án vár felkészülési mérkőzés, amikor Horvátország ellen lépnek pályára Dzsudzsák Balázsék. Valószínűleg akkor több légiós is helyet kap a keretben.

„Először is tisztában kell lennünk a játékosok fizikai állapotával. Hónapról hónapra fejlesztenünk kell őket ezen a téren, aztán márciusban összegyűlünk, és felkészülünk a Horvátország elleni mérkőzésre. Úgy gondolom, fizikailag kell készen állnunk, utána a kreatív résszel is foglalkozunk. Emellett nagyon boldog vagyok, hogy minden hónapban össze tudom gyűjteni a fiúkat. Februárban három közös napunk van, aztán márciusban már hivatalos FIFA-felkészülési napjaink lesznek, amikor Horvátországgal csapunk össze. Áprilisban, azt hiszem, egy hetünk lesz. Ez jó lehetőség számomra, hogy felmérjem a játékosok állapotát. Május 8-án aztán megkezdjük a közvetlen felkészülést a Magyarországon játszó játékosokkal, tíz nappal később pedig már a külföldön futballozók is csatlakoznak hozzánk.”

A NEMZETI SPORT ÁLTAL BERND STORCKKAL KÉSZÍTETT INTERJÚ A SZERDAI LAPSZÁMUNKBAN LESZ OLVASHATÓ – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

AZ EDZŐTÁBORRA MEGHÍVOTT JÁTÉKOSOK
Kapusok:
Király Gábor (Szombathelyi Haladás), Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegedüs Lajos (MTK Budapest), Nagy Gergő (Vasas)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia FC), Bese Barnabás (MTK Budapest), Juhász Roland (Videoton FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Lang Ádám (Videoton FC), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia FC), Litauszki Róbert (Újpest FC), Forró Gyula (Puskás Akadémia FC), Bosnjak Predrag (Szombathelyi Haladás), Leandro (Ferencváros)
Középpályások: Gera Zoltán (Ferencváros), Nagy Ádám (Ferencváros), Elek Ákos (Diósgyőri VTK), Pintér Ádám (Ferencváros), Kovács István (Videoton FC), Holman Dávid (Debreceni VSC-Teva)
Támadók: Bódi Ádám (Debreceni VSC-Teva), Varga Roland (Ferencváros), Pekár László (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Puskás Akadémia FC), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Mervó Bence (Sion – Svájc)

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2016-OS MÉRKŐZÉSEI
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Március 26.
Magyarország–Horvátország
Június 4., 18.00
Németország–Magyarország
EURÓPA-BAJNOKSÁG
Június 14., 18.00
Ausztria–Magyarország
Június 18., 18.00
Izland–Magyarország
Június 22., 18.00
Magyarország–Portugália
VB-SELEJTEZŐK
Szeptember 6., 20.45
Feröer–Magyarország
Október 7., 20.45Magyarország–Svájc
Október 10., 20.45
Lettország–Magyarország
November 13., 18.00
Magyarország–Andorra
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik