Válogatott: A keret kialakult, nagy változás nem várható – Storck

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.21. 16:23
null
A kapitány az új szerződéséről, a horvátok elleni meccsről és arról a bizonyos vacsoráról is beszélt... (Fotó: Földi Imre)
A szombati, Horvátország elleni felkészülési mérkőzés előtt hétfőn Telkiben tartott sajtótájékoztatót a magyar labdarúgó-válogatott. Dzsudzsák Balázsék után Bernd Storck szövetségi kapitány is válaszolt az újságírók kérdéseire.

 

Bernd Storck a délelőtt bejelentett szerződéshosszabbításával indított, köszönetet mondott Csányi Sándor MLSZ-elnöknek, amiért folytathatja a megkezdett munkát, és nem csak szövetségi kapitányként.

„Azt is köszönöm, hogy sportigazgatóként is további bizalmat kaptam. Fontos a klubok munkája, számítok a vezetőségük munkájára, remélem, a továbbiakban is együttműködőek lesznek” – fogalmazott Storck, majd rátért a szombati találkozóra. (Az is elhangzott, hogy most a szövetségi kapitányi szerződését hosszabbította meg 2018-ig, és továbbra is él a korábban már megkötött, szintén 2018-ig szóló sportigazgatói szerződése).

„Készülünk a horvátok ellen, elégedett vagyok szinte mindennel, kivéve néhány tényezőt. Lovrencsics hiánya probléma, őt Bese Barnabás pótolja, aki nem egészen ugyanazt a pozíciót tölti be. Kádár Tamás játéka is kérdéses. Egyébként minden rendben, Dzsudzsákék is megérkeztek. Két részre osztom a keretet, vannak, akiknek még előre kell lépniük fizikailag” – mondta a kapitány.

„Tudják rólam, nem olyan edző vagyok, aki kivár, hanem felkészülök az ellenfélből – folytatta Storck. – Mi 4–2–3–1-ben állunk majd fel, ahogy ellenfelünk is, ebből a szempontból is jó, hogy a horvátokkal játszunk. Mindenki személy szerint megkapta, mire számíthat az ellenfél játékosaitól. Ez számomra is egy teszt. A játékosoknak meg kell mutatniuk, hogy az Eb-n is fel tudják venni a versenyt az ellenfelekkel. A második félidőben ezért biztosan sok cserét hajtunk végre. Azok a játékosok, akik most nem kapnak szerepet, majd a következő, májusi mérkőzésen bizonyíthatnak.”

Storck arról is beszélt, hogy a keret kialakult, nagy változások nem várhatók, persze egy-egy fiatal játékos bármikor feltűnhet, mint például most Bese Barnabás vagy például Kalmár Zsolt. A szakember köszönetet mondott a korábban biztos kerettagnak számító Leandrónak és Vanczák Vilmosnak, akik már nem szerepelnek a hosszú távú terveiben, és a mostani keretbe már nem is kaptak meghívót.

„Szeretném látni, mit tud a csapat. Fontos, hogy megfelelően felkészüljünk és mindenki megfelelő mennyiségű játéklehetőséget kapjon. Meg kell nézni, hol vannak a határaink, milyen hibáink vannak, miben kell még javítanunk. Könnyű ellenfelek ellen ezeket nem láthatnánk meg. Nem akarom, hogy meglepetés érjen minket az Európa-bajnokságon” – mondta Storck az erős felkészülési ellenfelek kapcsán, majd reagált a Dzsudzsák Balázs által említett vacsorameghívásra is.

„Hogy tudom-e, hogy nekem kell fizetnem a közös vacsorát? Rendben, elvállalom, de legközelebb akkor Balázs fizeti majd!”

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az eddigi jegyeladások alapján telt ház várható szombaton a Groupama Arénában.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Bogdán Ádám (Liverpool), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Király Gábor (Haladás)
Védők: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Juhász Roland (Videoton), Lang Ádám (Videoton), Bese Barnabás (MTK), Kádár Tamás (Lech Poznan), Korhut Mihály (DVSC-Teva), Pintér Ádám (Ferencváros)
Középpályások: Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (Ferencváros), Kleinheisler László (Werder Bremen), Nagy Ádám (Ferencváros), Stieber Zoltán (Nürnberg)
Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (Bursaspor), Gyurcsó Ádám (Pogon Szczecin), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava), Szalai Ádám (Hannover)

A HORVÁT VÁLOGATOTT IZRAEL ÉS MAGYARORSZÁG ELLENI KERETE
Kapusok:
Danijel Subasic (Monaco), Lovre Kalinic (Hajduk Split), Ivan Vargic (HNK Rijeka)
Védők: Darijo Srna (Sahtar Doneck), Vedran Corluka (Lokomotiv Moszkva), Domagoj Vida (Dinamo Kijev), Dejan Lovren (Liverpool), Gordon Schildenfeld (Dinamo Zagreb), Sime Vrsaljko (Sassuolo)
Középpályások: Luka Modric (Real Madrid), Ivan Rakitic (Barcelona), Ivan Perisic (Internazionale), Mateo Kovacic (Real Madrid), Milan Badelj (Fiorentina), Marcelo Brozovic (Internazionale), Alen Halilovic (Sporting Gijón), Domagoj Antolic (Dinamo Zagreb)
Támadók: Mario Mandzukic (Juventus), Nikola Kalinic (Fiorentina), Marko Pjaca (Dinamo Zagreb)

A MAGYAR VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEI AZ EB-IG
Március 26., Budapest: MAGYARORSZÁG–Horvátország
Május 20.: a helyszín és az ellenfél még nem ismert
Június 4., Gelsenkirchen: Németország–MAGYARORSZÁG

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik