Válogatott: A hozzáállás, akarat dicséretet érdemel - Egervári

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.14. 23:02
A magyar labdarúgó-válogatott – a románok elleni bukaresti vb-selejtező főpróbáján – 1–1-es döntetlent játszott Csehországgal. Egervári Sándor szövetségi kapitány a meccs után azt mondta, néhány játékos formájáról világosabb képet kapott az összecsapáson.

„A második félidőben kifejezetten jól játszottunk, ahhoz is közel jártunk, hogy megnyerjük a mérkőzést, de bőven volt helyzete az ellenfélnek is. Voltak hibáink, amiket ki kell javítanunk, sokszor mögénk kerültek, és ezekből nagy helyzeteket teremtettek. A csapat hozzáállása, akarata dicséretet érdemel, még akkor is, ha hibáztunk néhányszor. Bölcsebbek lettünk néhány játékos formáját illetően, illetve beilleszthetőségével kapcsolatban. Én azt a harcos hozzáállást, amit a második félidőben, egy erős csapat ellen mutattunk a győzelem érdekében, olyan erénynek vélem, amit kamatoztathatunk” – nyilatkozta Egervári Sándor a mérkőzést közvetítő M1-nek a lefújás után. Egervári Sándor a mérkőzést közvetítő M1-nek a lefújás után.

Riporteri kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy esetleg két csatárral kezd a válogatott Bukarestben, a kapitány rövid igennel felelt.

A magyar kapuban Bogdán Ádám több nagy bravúrt is bemutatott. „Összetartóan, egymást kisegítve védekeztünk, de ez egy ilyen jó cseh csapat ellen előfordul. Ugyanakkor a másik oldalon mi is kiharcoltunk helyzeteket, és a másik kapus is remekelt. Bár nem szabadna, a fáradtság számlájára is írható, hogy sokszor nagyon mélyen védekeztünk, és hátráltunk, hátráltunk, a középpályán így sok helyet hagytunk. Magunkat szorítottuk be, a csehek könnyen találták meg a széleket, középen pedig lövésekig jutottak el, ezen még mindenképp dolgoznunk kell. Nagy állóképességet és koncentrációt igényel, de ebben talán tudunk még fejlődni” – mondta a válogatott kapuvédő.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik