Utánpótlás: Mészöly szerint a 95-ös és a 96-os korosztály áttörést hozhat

2013.01.27. 12:00
Két korosztály, két kiemelkedő korosztály. A szakemberek egyöntetűen állítják, az 1995-ös és az 1996-os születésű reménységeink felzárkózhatnak a világ élvonalához. Erről is beszél Mészöly Géza szövetségi edző a Nemzeti Sport vasárnapi számában.

„Folyamatosan képezem magam, de így vannak ezzel a kollégáim is. Most jövünk rá, hogy tíz évet elpocsékoltunk, mert nem foglalkoztunk a hat-tizenkét éves korosztállyal, pedig ez az alapja mindennek. Erre egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk itthon is, ebben a Bozsik-program is óriási segítséget jelent. Szerencsére az MLSZ vezetői minden támogatást megadnak a fejlődéshez, a kifogástalan munkához. Lesz edzőtábor Telkiben, megyünk portugáliai és máltai túrára a minél jobb felkészülés érdekében. Állítom, a kilencvenötös és a kilencvenhatos korosztály hozhatja meg az áttörést a magyar futball számára...” – nyilatkozta Mészöly, aki immár egy esztendeje dolgozik a Magyar Labdarúgó-szövetség edzői stábjában.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MÉSZÖLY GÉZA SZERINT 2013 MIÉRT LEHET NAGYSZERŰ ÉV A MAGYAR FUTBALLBAN, KERESSE A MAI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

Vívás: ötödik az Eb-n a kadét leány kardcsapat

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: kötöttfogású és női válogatót tartottak az U20-asoknak

Utánpótlássport
16 órája

Kosárlabda: Szász-Veres Márk felnőtt a vezérszerephez

Utánpótlássport
20 órája

Vívás: Godó Vilmos bronzérmes a kardozók között a tbiliszi kadét Eb-n

Utánpótlássport
2026.02.21. 20:33

Vízilabda: eddig hibátlan a felsőházban az OSC ifjúsági fiúcsapata

Utánpótlássport
2026.02.21. 18:39

Tenisz: bronzérmes az U16-os fiúválogatott a fedett pályás csapat Eb-n

Utánpótlássport
2026.02.21. 16:33

Vívás: Komjáthy Boglárka kadét Európa-bajnok, Dékány Patrik bronzérmes

Utánpótlássport
2026.02.20. 19:57

Tenisz: bronzéremért játszhat az U16-os fiúválogatott a csapat Eb-n

Utánpótlássport
2026.02.20. 18:19
Ezek is érdekelhetik