Újoncot avatunk, Bogdán Ádám a kezdőben

2011.06.03. 11:32
null
Bogdán Ádám először kap lehetőséget a felnőttválogatottban (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Kihirdette a Luxemburg elleni kezdőcsapatot Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A mieink kapujában Bogdán Ádám kap lehetőséget, míg csatárposzton Tököli Attila szerepel majd a kezdő tizenegyben.

 

SZAVAZÁS

Luxemburg és San Marino ellen két kötelező győzelem vár a magyar labdarúgó-válogatottra. Ön szerint sikerül igazolni a papírformát?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A ma délelőtti programban egy rövid séta is szerepelt az együttes szálláshelye közelében, Egervári Sándor ekkor hirdette ki az esti mérkőzésen pályára lépő kezdőcsapatot. Újoncavatás is lesz a találkozón, a kapuban a rutinos kerettagnak mondható, de élete első válogatott mérkőzését ma este játszó Bogdán Ádám kezd majd.

A 23 éves kapus ezzel élete eddigi legjobb szezonját produkálja, hiszen korábban már a Premier League-ben is bemutatkozhatott a Boltonban.

Érdekesség, hogy a 2006 óta először meghívott Szabics Imre helyett Tököli Attila, míg az Egervári Sándor bizalmát eddig szinte mindig élvező Lázár Pál helyén Vanczák Vilmos kapott lehetőséget.

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LUXEMBURG–MAGYARORSZÁG
Luxemburg, Joshy Bartel Stadion, 20.15, Tv: Sport 1
Magyarország: Bogdán – Vanczák, Lipták, Juhász, Laczkó – Vadócz, Elek Á. – Koman, Hajnal, Dzsudzsák – Tököli. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor.

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: Guzi Blanka aranyérmes a kairói vk-viadalon

Egyéb egyéni
18 perce

Megvan a szóbeli megállapodás, a Spurs Liverpoolból igazolhat

Angol labdarúgás
55 perce

Férfi röplabda Extraliga: távozik a Pénzügyőr vezetőedzője

Röplabda
1 órája

Helmut Marko: Jelenleg nem segítheti a Red Bullt a Max-faktor

F1
1 órája

Kahn nem ajánlja a vb-szereplést Musialának – a választ nem teszi zsebre a kapuslegenda

Német labdarúgás
1 órája

Klujber Katrin: Sokkal jobb volt az összhang a pályán!

Kézilabda
1 órája

Két vereség után javítana a Dunaszerdahely

Minden más foci
2 órája

A világ idei legjobbját futotta 200 méteren az ausztrál tinédzser

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik