UEFA: 2020-ról 2021-re halasztanák az Eb-t, bejelentés jövő héten – sajtóhír

T. I.T. I.
2020.03.12. 15:46
null
Euro 2020 helyett: Euro 2021? (Fotó: AFP)
A francia L'Équipe beszámolója szerint az Európai Labdarúgó-szövetség a jövő keddre, március 17-ére kiírt videokonferenciáján az Eb elhalasztását fogja bejelenteni a tagállamok számára, és mivel nem számítanak jelentős ellenállásra a részükről, aznap hivatalossá is válhat a torna megrendezésének átütemezése.

 

Amint arról korábban beszámoltunk, az UEFA jövő hétre videokonferenciát szervez az 55 tagállam részvételével. A szövetség közleménye szerint a fő téma a koronavírus miatt kialakult helyzet egységes kezelése lesz. Az egyeztetésen közös döntést hoznának a nemzeti bajnokságokra és a nemzetközi kupasorozatokra vonatkozó protokollról, azok esetleges felfüggesztéséről. A kommüniké pedig megjegyezte, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra is értendő az intézkedések köre.

A L'Équipe most arról ír, az egyeztetés lényegében formális lehet, az UEFA bizottságain belül ugyanis már elhatározták, a WHO által világjárványnak minősített koronavírus miatt nem kockáztatnak, inkább elhalasztják az egész tornát: 2020 helyett így 2021-ben rendezhetik meg a kontinensviadalt. Mondani sem kell, ez lenne a torna történelmében az első alkalom, hogy eltérnek a hagyományos, négyévenkénti megrendezéstől.

A döntés több szempontból is logikus lehet. Amellett, hogy nem tudni, mi lesz a vírussal néhány hónap múlva, ha addigra csillapodik, vagy akár meg is szűnik Európa-szerte, a most felfüggesztett bajnokságok befejezésére az Eb miatt nem jutna idő. Az Eb elhalasztásával viszont igen. A másik szempont természetesen az emberek egészsége, a kontinentális rendezés miatt elkerülhetetlenül növekedne a turizmus, amely a WHO eddigi tanácsai alapján csak árt a vírus terjedésének megfékezésében.

A négy pótselejtező esetleges halasztásáról már korábban is lehetett olvasni, ha felfüggesztik a bajnokságokat, a vírus csillapodásáig ezeket sem lehet lejátszani, így a csapatoknak esélyük sem lenne megfelelően felkészülni a tornára.

Szintén szempont az Európa-liga és a Bajnokok Ligája sorsa. A L'Équipe forrásai szerint a sorozatokat jó eséllyel felfüggesztik a jövő héten. Azokat pedig, szintén annak feltételével, hogy késő tavaszra, nyár elejére javul az egészségügyi helyzet, épp az eredetileg az Eb-re szánt időszakban lehetne befejezni, így elkerülve a csonka évadot.

Az így kialakított csomagról kedden döntenek a tagállamok bevonásával, de az UEFA szándéka világos.

Ahogyan arról az európai szövetség eredeti közleménye is írt, bővebb (egyúttal hivatalos) információ kedden várható.

Legfrissebb hírek

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 18:15

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
2026.03.16. 16:04

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Egyelőre nincs másik helyszín, jövő héten döntenek a Finalissimáról

Minden más foci
2026.03.05. 11:47
Ezek is érdekelhetik