U21: változások a keretben, edzőmeccs a Budafokkal

2020.08.31. 15:06
null
Skribek Alen is meghívót kapott Gera Zoltántól (Fotó: Tumbász Hédi)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az U21-es válogatott keretében több változás is történt.

 

A beszámoló szerint Gera Zoltán, az U21-es válogatott szövetségi edzője sérülés miatt Varga Ádámra és Kovács Nikolaszra nem számíthat, Bolla Bendegúz pedig a felnőttválogatottba kapott meghívót. Csonka András, Zöldesi Illés és Tóth-Gábor Kristóf elővigyázatosságból került ki a keretből, mivel mind a három játékos környezetében koronavírusos megbetegedés történt.

A kiesők helyére öt új játékost hívott meg Gera Zoltán: Huszti András, Skribek Alen (mindketten Budafok), Dragóner Filip (ZTE), Zeke Márió (Mol Fehérvár) és Kovács Péter (Budaörs) is az U21-es válogatottal készülhet.

A Puskás Akadémiából és a Kisvárdából ezúttal nem érkeztek futballisták, mert a két csapat szeptember 4-én bajnoki mérkőzést játszik egymás ellen.

A kilencnapos összetartás alatt két felkészülés mérkőzést játszik majd a válogatott: csütörtökön az élvonalbeli Budafokkal Telkiben, jövő hétfőn pedig az Eb-társházigazda Szlovéniával Lendván találkozik Gera Zoltán együttese.

AZ U21-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Demjén Patrik (ZTE), Kovács Péter (Budaörs)
Védők:Balogh Botond (Parma), Gergényi Bence (ZTE), Hinora Kristóf (Vasas), Huszti András (Budafok), Nagy Zsombor (MTK Budapest), Szűcs Kornél (DVTK/Kazincbarcika), Tóth Bence (Vasas), Zeke Márió (Fehérvár)
Középpályások: Hidi M. Sándor (Vasas), Kiss Bence (Haladás), Kleisz Márk (Vasas), Mezei Szabolcs (MTK Budapest), Palincsár Martin (MTK Budapest)
Támadók:Bíró Bence (MTK Budapest), Dragóner Filip (ZTE), Schön Szabolcs (MTK Budapest), Skribek Alen (Budafok), Szabó Máté (Budafok), Szánthó Regő (ZTE), Takács Ronald (Budafok)

Card

Legfrissebb hírek

„Jobb az óvatosság!” – Lisztes Krisztián fiáról az U21 kapcsán

Magyar válogatott
2026.09.20. 17:43

U21-es Eb-selejtező: tizenöt játékos búcsúzik a korosztálytól

Magyar válogatott
2026.09.16. 17:44

Skribek Alen a bajnoki címért harcolna a Neftcivel

Légiósok
2026.09.09. 12:13

Román Liga 2: Vida gólt szerzett Husztiék ellen – videó

Minden más foci
2026.09.06. 14:28

Baráth Péter ismét betalált, simán nyert a Sigma – videó

Légiósok
2026.09.05. 19:04

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2026.08.16. 21:01

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
2026.08.15. 08:28

Skribek Alen önbizalmat és külföldi szerződést köszönhet a ZTE FC-nek

Labdarúgó NB I
2026.08.13. 10:09