U21: magyar fiatal a Parma első csapatánál – „Rajtam múlik, ott tudok-e maradni”

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 08:49
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen a triplázó Bíró Bence vezérletével három góllal is vezetett, de 3–3-as döntetlent játszott a szlovén korosztályos nemzeti csapattal Szombathelyen. Ezen a meccsen debütált ebben a korosztályban Balogh Botond, aki mindössze 18 éves, de már a Parma első csapatával készül az új idényre.

Balogh Botond 18 évesen rögtön kezdőként kapott szerepet a védelem tengelyében a szlovénok elleni felkészülési mérkőzésen.

„Az első félidei játékkal meg lehetünk elégedve, mert nagyon jók voltunk szerintem, visszajöttek azok, amiket edzésen gyakoroltunk. Beszéltük is a szünetben, hogy ne aludjunk bele, nehogy visszahozzuk őket a meccsbe, ám sajnos mégis sikerült. Emiatt nagyon csalódottak vagyunk, de nagyon örülünk a pozitívumoknak, ezeket be kell építenünk a játékunkba. Személy szerint nagyon boldog vagyok, hogy pályára léphettem és végig tudtam játszani ezt a mérkőzést. Először nagyon meglepődtem a meghívón, utána viszont úgy voltam vele, meg kell mutatnom, hogy miért hívtak be, és szerintem sikerült is.”

Videónkban mesél arról is, hogy – Kosznovszky Márkhoz hasonlóan – a Serie A-ban szereplő Parma első csapatával, a 31 fős bő kerettel kezdhette meg a felkészülést a következő szezonra.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem zavar, hogy még nem nyertünk – Gera

U21-ES VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–SZLOVÉNIA 3–3 (2–0)

Szombathely, Haladás Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Szilasi
Magyarország:Demjén – Hinora, Balogh B., Nagy Zs., Gergényi – Hidi M. S. – Szánthó (Németh A., 78.), Mezei, Palincsár (Kiss B., 82.), Schön – Bíró B. Szövetségi edző: Gera Zoltán
Gólszerző: Bíró B. (12., 34., 55. – az elsőt 11-esből), ill. Medved (69. – 11-esből), Horvat (76.), Matko (79.)
Kiállítva: Medved (85.)

Legfrissebb hírek

Már az 51. másodpercben előnybe került a Lecce, de így is kikapott a Parmától

Olasz labdarúgás
2026.01.11. 14:36

Craig Burley már unja, hogy ő a „skótok Détárija”

Minden más foci
2026.01.08. 18:21

Legutóbb Szoboszlai bombája döntött az Arsenal ellen – videó

Angol labdarúgás
2026.01.08. 12:20

Az Inter folytatta győzelmi sorozatát

Olasz labdarúgás
2026.01.07. 22:48

Ellentmondásos előjelek a férfi kéziválogatottnál az Eb előtt

Kézilabda
2026.01.07. 15:17

Az év legnézettebb videói: Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo találkozása – íme, az első helyezett!

Magyar válogatott
2026.01.02. 21:08

Az év legnézettebb videói: a gátfutó, aki a nadrágjával is megküzdve nyert futamot

Atlétika
2026.01.01. 15:47

Az év legnézettebb videói: ahogy Csoboth Kevin átveszi az Év sportpillanatáért járó díjat

Egyéb egyéni
2025.12.31. 19:12
Ezek is érdekelhetik