Hat meccs, két döntetlen, négy vereség – ez az eddigi mérlege Gera Zoltánnak az U21-es labdarúgó-válogatott élén. Hiába látogatott ki csaknem 12 ezer szurkoló a Puskás Arénába az osztrákok elleni felkészülési mérkőzésre, a hazai Eb-re készülő korosztályos csapatunk ezúttal sem ünnepelhetett győzelmet. Így nem csoda, ha a szövetségi edző arról beszélt az NSO Tv-nek, hogy a jövőben változtatásokra van szükség.
„Át kell értékelni az elmúlt hat mérkőzést, le kell vonni a megfelelő következtetéseket – mondta Gera Zoltán. – Nyilván én is hibáztam, ezért önkritikusnak kell lennem, nem a játékosok veszítik el a meccset, hanem mi együtt. Át kell gondolnom, mit kellett volna jobban csinálni, az összeállításokat, a stratégiát, a játékot ki kell elemezni. Ezen változtatni kell, mert az alapelképzelésem már nem biztos, hogy működik. Nem nyertünk mérkőzést, kevés gólt szereztünk, ez eleve okot ad a változtatásra. Emellett bízom benne, hogy azok a játékosok, akik nem, vagy csak alig játszottak a klubcsapatukban, több lehetőséget kapnak. Azért vannak itt, mert a képességeik alapján megérdemlik, hogy válogatottak legyenek. De ha nincsenek játékban, akkor nem tudják azt nyújtani, amit elvárunk tőlük.”

Videónkban bővebben is értékeli az osztrákok elleni találkozót, illetve beszél az U21-es válogatott alapemberéről, Szalai Attiláról is, aki Uruguay ellen mutatkozott be a felnőttválogatottban. Természetesen a walesi–magyar Eb-selejtező mellett sem mehettünk el szó nélkül.
LABDARÚGÁSU21-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 0–1 (0–1)
Budapest,Puskás Aréna,11 400néző.Vezeti:Fyodor Zammit (máltai)
Magyarország:Demjén – Tóth B., Nagy Zs. (Palincsár, 65.), Varjas Z. – Gergényi (Majnovics, 61.), Szabó B. (Schäfer, 61.), Bolla – Banó-Szabó (Kovácsréti, 61.), Tajti – Szőke (Bíró B., 61.), Szabó M. (Kundrák, 74.).Szövetségi edző:Gera Zoltán
Ausztria:Helac (Giuliani, 46.) – Danso, Borkovic (Gölles 85.), Maresic, Malicsek (Aiwu, 79.) – Lovric, Müller (Sabitzer, 46.) – Lukacevic (Friedl, 46.), Halper (Arase, 63.), Grüll – Schmidt (Fadinger, 63.).Szövetségi edző:Werner Gregoritsch
Gólszerző:Danso (44.)
Legfrissebb hírek

Gyerekfoci-ünnep a Puskás Arénánál
Képes Sport
2025.10.10. 12:12
Ezek is érdekelhetik