U20-as vb: Nigéria Brazíliát legyőzné, minket nem ismernek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.28. 09:56
null
Két edzéssel folytatta a felkészülést a magyar válogatott (Fotó: mlsz.hu)
Manu Garba, a nigériai U20-as válogatott szövetségi edzője elmondta, csapatával szeretné legyőzni Brazíliát, a magyarokról azonban keveset tud.

Nigéria – amely a legfiatalabb átlagéletkorú (18.9 év) kerettel vág neki a tornának – ebben a korosztályban még egyszer sem tudta felülmúlni a selecaót, eddigi legjobb eredménye egy 0–0-s döntetlen volt tíz évvel ezelőtt. Manu Garba most azt ígéri, legyőzik a riválist. A szakembert a magyarokkal kapcsolatban is kérdezték, ám elmondta, nem sokat tud a mieink játékáról.

Válogatottunk két edzéssel folytatta csütörtökön a felkészülését – írja az mlsz.hu. A délelőtti foglalkozás programjában elsősorban futás, majd a párharcok gyakorlása szerepelt, délután pedig a taktikai elemek rögzítése volt a középpontban. A magyar csapat ezúttal már a Taranaki Stadion melletti edzőpályán gyakorlatozhatott Bernd Storck sportigazgató vezetésével. A napi feladat ezzel nem fejeződött be a játékosok számára, akik vacsora után az ellenfelek meccseinek elemzését tekintik meg.

A létesítmény, ahol mindhárom magyar vonatkozású csoporttalálkozót rendezik, elsősorban rögbi-mérkőzéseknek ad otthont, és alapvetően 22 ezer ember befogadására alkalmas, de a FIFA-szabályok nem teszik lehetővé a kapu mögötti állószektorok megnyitását a helyi szervezők számára, így maximum 11 ezer ember válthat jegyet a hétfői „kettős rangadóra” (a mieink erőpróbája előtt itt kerül sor a csoport másik összecsapására, a Nigéria–Brazília meccsre is). A belépők helyi viszonylatban olcsónak számítanak, 19 új-zélandi dollárt kérnek értük (ez kevesebb mint 4 ezer forint), a gyerekjegyek ára 10 dollár. A szervezők elmondása szerint ötezer tikett már elkelt.

A lelátón lesznek magyarok is, hiszen a szövetség munkatársai hetek óta kapcsolatban vannak a helyi közösség tagjaival annak érdekében, hogy minél több honfitársunk a helyszínen tekintse meg a magyar válogatott fellépéseit.

Az E-csoport többi tagja is megérkezett. Nigéria már kedd óta Új-Zélandon tartózkodik, csütörtökön délután pedig Brazília és Észak-Korea is elfoglalta a szállását New Plymouthban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik