U19-es válogatott: Sopronban edzőtáborozik hétfőtől a csapat

mlsz.hu mlsz.humlsz.hu mlsz.hu
2011.03.15. 15:34
Címkék
A május végén kezdődő Európa-bajnoki selejtező elitkörre készülő U19-es labdarúgó-válogatottunk hétfőtől háromnapos soproni edzőtáborozáson vesz részt.



 

A magyar U19-es válogatott május 30-től június 5-ig Törökországban vesz részt Európa-bajnoki selejtezőn – és amennyiben megnyeri az elitkört, kiharcolja a részvételt a júliusi romániai kontinensviadalra. A Szepessy László szövetségi edző vezette együttes a hét elején három napig Sopronban készül a soros megmérettetésre, az edzőtábor lezárásaként pedig az osztrák Wiener Neustadt U21-es csapatával játszik gyakorló mérkőzést.

„Az edzőtábor legfontosabb szakmai feladata az, hogy felmérjük a keret tagjainak aktuális állapotát – mondta az mlsz.hu-nak Szepessy László. – Néhány alapjátékosunk hiányzik, hiszen a felcsútiak a Real Madridnál vendégeskednek, míg mások sérülés miatt nem tarthattak velünk, így a selejtezőből továbbjutó együttesből hét futballistát kellett pótolnunk. Ez jó lehetőség arra, hogy megnézzük, kik azok, akik a bő keretből bekerülhetnek az együttesbe: megadjuk számukra a lehetőséget, hogy ehhez közelebb kerüljenek. Az elitkörben három játékosunk eltiltás miatt nem játszhat az első találkozón, és most azt is megnézhetjük, kik helyettesíthetik őket a tétmeccseken."

 

AZ U19-ES VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Ambrusics Róbert (Leicester City), Nacsa Péter (Győri ETO FC)
Mezőnyjátékosok: Magos Mátyás (Újpest FC), Szvoboda Szabolcs (Szombathelyi Haladás), Oláh Máté (Kecskeméti TE-Ereco), Jagodics Márk (Szombathelyi Haladás), Nagy Bálint (Szombathelyi Haladás), Farkas Márk (Szombathelyi Haladás), Windecker József (Győri ETO FC), Horváth Barna (Győri ETO FC), Urbányi Kristóf (Portimonense), Tóth Lajos (DVSC), Skriba Máté (Szombathelyi Haladás), Ponczók Csaba (Vasas-Híd), Kovács István (Szombathelyi Haladás), Gyurján Bence (Szombathelyi Haladás), Ugrai Roland (Szombathelyi Haladás), Zamostny Balázs (Újpest FC), Bacsa Patrik (DVTK)

 

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Mindig fontos lesz nekem a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
1 perce

Sajátos keresztelő: Messiről növényfajt neveztek el Peruban!

Minden más foci
22 perce

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
38 perce

Zachariassen megérte a pénzét: olvasóink szerint a norvég minden idők legjobb FTC-légiósa

Labdarúgó NB I
53 perce

NHL: winnipegi sikerével már sorozatban hét győzelemnél jár a címvédő Carolina

Amerikai sportok
1 órája

Tekvondó: Szentgyörgyi Veronika az első fecske

Utánpótlássport
1 órája

A PSG és az MU korábbi sztárja fizetéséről lemondva futballozik nevelőegyesületében

Spanyol labdarúgás
1 órája

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
1 órája