MLSZ: Storck invitálására érkezett az új szakvezető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.19. 11:18
null
Oscar Corrochano lett a magyar U18-as labdarúgó-válogatott új szakvezetője (Fotó: mlsz.hu)
A spanyol-német származású Oscar Corrochano lett a magyar U18-as labdarúgó-válogatott új szakvezetője – adta hírül a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.

 

„Oscar Corrochano a németországi Hanauban született, játékosként alacsonyabb osztályú német klubokban szerepelt, 30 éves korában indította el edzői karrierjét. Az Eintracht Frankfurt korosztályos csapatainál kezdte meg edzői pályafutását, majd 2012-ben, UEFA pro licences edzői képesítése megszerzése után a német másodosztályú Regensburg vezetőedzője lett” – írja az mlsz.hu.

A szakember már meg is kezdte munkáját a korosztályos válogatottal Telkiben, első benyomásairól is beszélt.

„Az első benyomásaim nagyon pozitívak, remek kollektíva dolgozik Telkiben, örülök, hogy Bernd Storck invitálására tagja lehetek a stábnak. A magyar labdarúgásnak mindig is voltak nagyszerű játékosai, szeretnék segíteni abban, hogy az utánpótlás a jövőben is kiemelkedő labdarúgókat adhasson a válogatottnak. A korosztályos csapatomnál jövő héten kezdjük a közös munkát, az első napokban a játékosok megismerése, a személyes kapcsolatok kialakítása lesz a legfontosabb feladat, a későbbiekben pedig az Eb-selejtező sikeres megvívása kerül középpontba” – idézte az MLSZ az edzőt.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik