U17: Wales nem bírt velünk, de mi sem velük

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.24. 06:49
Az U17-es labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent ért el a házigazda Wales ellen.



Az mlsz.hu-n olvasható beszámoló szerint a találkozó első negyedórájában megnyugtató fölényben játszott a magyar válogatott, és a 8. percben a vezetést is megszerezte: egy pontos indítással Szerető Krisztofer tört kapura, és magabiztosan lőtt a hálóba (0–1).

Az mlsz.hu-n olvasható beszámoló szerint a találkozó első negyedórájában megnyugtató fölényben játszott a magyar válogatott, és a 8. percben a vezetést is megszerezte: egy pontos indítással Szerető Krisztofer tört kapura, és magabiztosan lőtt a hálóba (0–1).

A játék képe alapján újabb magyar gólnak kellett volna következnie, de a walesiek egy szélen vezetett akció végén büntetőhöz jutottak, és egyenlítettek (1–1). A kapott gól megfogta a mieinket, visszaesett és kissé kapkodóvá vált a játékunk, s még a szünet előtt kaptunk egy újabb gólt, egy bal oldali beadást követő fejesből (2–1).

A második félidőre feljavult a teljesítményünk, egymás után dolgoztuk ki a helyzeteket, és a 63. percben Winkler András jól eltalált lövésével kiegyenlítettünk (2–2). A folytatásban is közelebb állt a gólszerzéshez a magyar válogatott, de újabb találatot nem értünk el, döntetlennel ért véget az összecsapás.

„Továbbra is keressük a legoptimálisabb összetételű csapatot, ezért pár helyen változott a válogatott összetétele a Telki-kupán pályára lépő együtteshez képest. Sajnos játékban nem tudtuk ott folytatni, ahol a legutóbbi meccsünkön abbahagytunk, csak a második félidőre kezdett hasonlítani a játék arra, ami a minimális elvárásom a válogatottól. Nem lehetünk elégedettek, a két csapat játékereje alapján gólokkal kellett volna nyernünk a mérkőzést, de a játék képe alapján ma nem érdemeltünk győzelmet" – mondta a mérkőzés után Szélesi Zoltán, a korosztályos együttes szövetségi edzője.

U17-ES FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
WALES–MAGYARORSZÁG 2–2 (2–1)
MAGYARORSZÁG:
Deczki Máté – Farkas Dániel (Terbe Botond, 41.), Horváth Csanád (Opavszky Balázs, 41.), Csóka Dániel, Majnovics Martin (Győri Olivér, 64.) – Csonka András (Csoboth Kevin, 73.), Szoboszlai Dominik (Kovács Krisztián, 50.) – Szerető Krisztofer (Winkler András, 50.), Schön Szabolcs (Dobos Áron, 33.), Horváth Olivér – Tímári Norman.
Gólszerzőink: Szerető (8.), Winkler (63.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik