U17-es vb: megvan a magyar bő keret a brazíliai tornára!

Vágólapra másolva!
2019.10.10. 11:25
null
Preisinger Sándor zömében az Eb-n remekül teljesítő fiatalokra számít Brazíliában (Fotó: MLSZ)
Preisinger Sándor, az U17-es világbajnokságra készülő magyar válogatott szövetségi edzője kihirdette 23 fős bő keretét. A kapitány a jövő héten adja le a végleges névsort.

„Ha nem történik váratlan esemény, akkor a bő keretben szereplő huszonhárom játékos közül kerül ki az a huszonegy, aki tagja lesz a hivatalos világbajnoki keretnek. Ugyanakkor a két kimaradóra is számítok a torna kezdetéig, mert sérülés esetén egészen a világbajnokság elejéig lehetőség van a változtatásra. Ez azt jelenti, hogy – ha a kimaradók ezt vállalják – mind a huszonhárom labdarúgó eljön velünk Brazíliába, és ha nem jön közbe sérülés, a két tartalék az első mérkőzés után hazautazik a tornáról” – idézi Preisinger Sándort az mlsz.hu.

A meghívott 23 játékosból 17 ott volt a 2019-es, írországi U17-es Európa-bajnokságon, amelyen Preisinger csapata – Belgiumot tizenegyesekkel legyőzve – az ötödik helyen végzett.

A keretből kimaradt a sérüléssel bajlódó Bekker Roland, aki a Borussia Mönchengladbachban pallérozódik. Preisinger Sándor nem számít(hat) Dávid Zoltánra és Kalmár Benedekre. Az Eb-n nem volt keretben, ám most meghívót kapott: Vaits Marcell, Hosszú Zétény, Baráth Péter, Sipos Gábor, Tóth Borisz és Mester Csaba.

A magyar küldöttség október 19-én utazik el Brazíliába, három nappal a telki edzőtábor kezdete után. Az első csoportmeccsünk magyar idő szerint október 26-án, 22 órakor lesz.

A tornán résztvevő együtteseknek október 16-ig kell leadni a végleges keretet.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Hegyi Krisztián (West Ham – Anglia)
Megyeri Gábor (Bp. Honvéd)
Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
Védők:
Buna Gábor (Bp. Honvéd)
Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia)
Balogh Botond (Parma – Olaszország)
László Dávid (Bp. Honvéd)
Hosszú Zétény (Puskás Akadémia)
Horváth Milán (Bp. Honvéd)
Orosz Donát (DVTK)
Középpályások:
Kata Mihály (MTK Budapest)
Ominger Gergő (Puskás Akadémia)
Tóth Borisz (DVTK)
Major Sámuel (Salzburg – Ausztria)
Kosznovszky Márk (Parma – Olaszország)
Baráth Péter (DVSC)
Sipos Gábor (Puskás Akadémia)
Támadók:
Zuigeber Ákos (MTK Budapest)
Mester Csaba (Austria Wien – Ausztria)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Németh András (Genk – Belgium)
Molnár Rajmund (Benfica – Portugália)
Szalay Szabolcs (Illés Akadémia)

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG

B-CSOPORT
Nigéria
MAGYARORSZÁG
Ecuador
Ausztrália

1. FORDULÓ
Október 26., szombat
22.00,
Goiania, Olimpiai Stadion: Nigéria–MAGYARORSZÁG
Október 27., vasárnap
1.00,
Goiania, Olimpiai Stadion: Ecuador–Ausztrália

2. FORDULÓ
Október 29., kedd
21.00,
Goiania, Olimpiai Stadion: Nigéria–Ecuador
Október 30., szerda
0.00,
Goiania, Olimpiai Stadion: Ausztrália–MAGYARORSZÁG

3. FORDULÓ
November 1., péntek
21.00,
Gama: Ausztrália–Nigéria
21.00, Goiania, Olimpiai Stadion: MAGYARORSZÁG–Ecuador

Legfrissebb hírek

Nem kaphatunk ki az írektől; Isten éltesse a 90 éves legendákat, Kertész Alice-t és Pézsa Tibort

E-újság
2025.11.14. 23:53

82.7 – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2025.11.14. 23:44

Vitális Milán: Azt kérte a kapitány, hogy stabilizáljam a középpályát

Magyar válogatott
2025.11.14. 10:04

Bolla és Styles is pályán az örmények ellen – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 16:40

Marco Rossi: Nem gondoljuk, hogy mi valami különleges szupercsapat vagyunk

Magyar válogatott
2025.11.12. 16:33

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2025.11.11. 17:45

Jégkorong: simán legyőzte az U18-as fiúválogatott a szlovénokat

Utánpótlássport
2025.11.08. 16:35

U18-as válogatott: győzelem a szlovákok ellen Dunaszerdahelyen

Utánpótlássport
2025.11.05. 14:44
Ezek is érdekelhetik